Belföld

Jogerősen hat év fegyházra ítélték a jánoshalmi kisfiút kirabló férfit

Hat év fegyházra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság azt a 46 éves jánoshalmi férfit, aki késsel rabolt ki egy helyi kisfiút februárban.

Az elkövető úgynevezett “kristályt” fogyasztott, amitől zavart állapotba került. Rátámadt egy kerékpárral mellette haladó fiatal bringásra, majd lerántotta a földre. Ezt követően egy késsel fenyegetőzve a földön tartotta, majd a késsel felé szúrt. A fiatal férfinek sikerült kiszabadulnia, és félelmében elmenekült a helyszínről. A fiatal által hátrahagyott kerékpárt a tettes végül magával vitte.

Ezt követően a férfi egy dohánybolthoz ment, és a bolt előtt az édesanyjára várakozó kisfiút kényszerített késsel a biciklije átadására. Időközben a kiskorú édesanyja is megjelent, és közölte a fiával, hogy adja oda a férfinak a kerékpárt, aki így is tett.

A férfi a kerékpárral a Jánoshalmi Rendőrőrsre ment, ahol öngyilkossági szándékot hangoztatott, mire a szolgálatot ellátó rendőr értesítette a mentőket. Az ítélet jogerős, az eljárás során letartóztatásban lévő férfi már meg is kezdte a büntetése letöltését.

Kiemelt kép: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.