Belföld

Súlyosabb büntetést kapott az exe házát bosszúból porig égető apa

Három év börtönre ítélte súlyosította a Debreceni Törvényszék annak a 45 éves férfinak a büntetését, aki felgyújtotta az élettársa családi házát, mert az szakított vele.

M. Tibor az asszony tulajdonát képező ebesi házban élt. A nőnek elege lett a férfi életmódjából és a féltékenykedéseiből, ezért november közepén felszólította, hogy költözzön el tőle. A férfi azonban nem költözött ki a házból, ezért a nő az Ebesen élő édesanyjához ment.

November 19-én a férfi több szórakozóhelyen nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd este 11-kor elment a nő házához, ahol meggyőződött arról, hogy az asszony nem tartózkodott az ingatlanban. A férfi a ház melléképületéből elővett két 20 literes gázolajat tartalmazó kannát, azokat bevitte a házba és két helyiségben a gázolajat szétlocsolta, majd meggyújtotta.

A tűzben a lakóház teljes terjedelmében leégett a benne lévő berendezési tárgyakkal és ingóságokkal együtt. Az egyik szomszéd haladéktalanul értesítette a tűzoltókat és elzárta az asszony házán lévő gázfőcsapot. A férfi közel 11 millió forintos kárt okozott a volt élettársának. A két kisgyermeket nevelő férfi beismerte a bűnösségét, és a nő is megbocsátott neki.

A férfi két év négy hónapot kapott elsőfokon, de a másodfokú bíróság három évre súlyosította a büntetését.  A törvényszék a határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az elkövető a cselekmény elkövetésekor büntetett előéletűnek minősült, valamint ezen cselekményét egy súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A bíróság szerint a férfira kiszabott büntetés neme és mértéke is szükséges az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik