Belföld koronavírus

Nem viselt maszkot a rendelésen, ezért rúgták ki a gyöngyösi kórházból a vírusszkeptikus orvost

Az intézmény folyamatosan ellenőrzi, hogy a közvetlen betegellátásban dolgozók viselik-e a maszkot. Dr. Pócs Alfréd a szakrendelései során nem használt maszkot, veszélyeztetve így az ellátottak, valamint a vele egy rendelőben lévő szakdolgozó egészségét

– közölte a gyöngyösi Bugát Pál Kórház a honlapján.

Amint kedd reggel a 24.hu elsőként beszámolt róla, a gyöngyösi kórház elbocsátotta az orvoskamara Heves megyei elnökét, az ortopéd szakorvost, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott. Pócs Alfréd lapunknak elmondta, hogy a Bugát Pál Kórház igazgatója október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy Covid-ellenes. Kérdésünkre azt mondta, ő nem vírustagadó, de úgy látja, hogy a koronavírus miatt hátrányt szenvednek az ellátásban a nem fertőzött betegek. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik.

A kórház közleménye utal arra is, hogy Pócs több helyen vírustagadó konferenciát tartott. Erre hivatkozott a Magyar Orvosi Kamara is szeptemberi közleményében, amelyben Pócs Alfrédot ortopéd sebészként, harcos 5G elleni aktivistaként és az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként említette. A kamara az elhatárolódást az orvosnak a koronavírus-járvány kapcsán tett kijelentéseivel indokolta, mondván, azok jelentős részben tudományosan megalapozatlanok, félrevezetők és hamisak. Mint írták, az érdekképviselet Heves megyei szervezetének elnöke nyilatkozataival „veszélyeztette az idősek, valamint a járványügyi védekezésben dolgozók életét, illetve aláásta a MOK hitelét”, ezért az elnökség ellene etikai bejelentést tesz. A kamara ugyanebben a közleményben határolódott el a Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől, vele Pócs többször is együtt szerepelt vírusszkeptikus konferenciákon.

Tény, hogy az Egerben önkormányzati képviselőként is dolgozó Pócs többször hangoztatta vírusszkeptikus nézeteit az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként, a Youtube-ra egy két héttel ezelőtt feltöltött videóban például a maszkviselés ellen érvel.

A kórház azt is írja, hogy október 31-ei hatállyal, a szerződésben foglalt 30 napos felmondási idővel, törvényesen mondta fel Pócs Alfréd vállalkozási szerződését. Az ortopédiai betegek ellátását további három szakorvos végzi Gyöngyösön, így az ellátás biztonsága megmarad – közölték.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.