Belföld koronavírus

A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódik Doktor Gődénytől

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Elnöksége a Területi Szervezetek vezetőinek döntő többsége által aláírt állásfoglalással összhangban a leghatározottabban elhatárolódik az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást és hangerőt elérő vírusszkeptikus vagy egyenesen vírustagadó, a SARS-CoV-2-es vírus veszélyeit és a vele szemben való védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól, gyógyszerészektől és egyéb végzettségű önjelölt igazságosztóktól,

írta csütörtöki közleményében a MOK.

Mint kifejtették, a MOK-nak nem tartozik a feladati közé az összeesküvés-elméletek cáfolata, a szólásszabadságba pedig normális körülmények között mindenféle tudománytalan badarság terjesztése belefér, viszont mivel a hangadók között ott van a MOK egyik vezető tisztségviselője, pontosabban a Heves megyei területi szervezet helyben választott elnöke és az általa terjesztett tanok a járvány elleni védekezés hatékonyságát veszélyezteti, ezért kénytelenek megszólalni.

Ezúton tehát a MOK vezetése elhatárolódik dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, harcos 5G elleni aktivista, valamint az »Orvosok a tisztánlátásért« Egyesület vezető tagja által a COVID-19 pandémia kapcsán tett kijelentésektől, azokat igen jelentős részét tudományosan megalapozatlannak, félrevezetőnek és hamisnak bélyegezve. Hasonló módon elhatárolódunk saját kamaránk tagjai közül dr. Tamasi József, kamaránkon kívül egyebek közt dr. Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől, melyek a jelen koronavírus okozta járványveszélyt a média és különböző kormányok, illetve egyéb »háttérhatalmak« okozta hisztériának állítják be, tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek. Tanaikat sokan, sok helyen, tételesen cáfolták már.

Hozzátették, hogy mivel Pócs a MOK vezetésének és a Területi Szervezetek vezetőinek határozott állásfoglalása és kérései ellenére ismételten megvalósította, az ezirányú kapott felszólítás ellenére nyilatkozatai alatt neve ismételten a MOK Heves megyei elnökeként, azaz MOK tisztségviselőként, és nem magánemberként jelent meg, és ezzel veszélyeztette az idősek, valamint a járványügyi védekezésben dolgozók életét, illetve aláásta a MOK, mint köztestület hitelét, ezért ellene a MOK Elnöksége etikai bejelentést tesz.

A MOK nem állítja, hogy a tavaszi vagy a jelenlegi járványügyi intézkedések között ne lett volna megkérdőjelezhető, de kiemelték, hogy a fenntartásaikat és a javaslataikat mindenkor eljuttatták a döntéshozóknak, illetve közzé is tették. Határozott véleményük, „hogy bármely nagy arányú fenyegető egészségügyi veszélyhelyzet kezelése csak a megfelelő hivatali szerv által, a rendelkezésre álló tudományos információkra alapozott racionális döntéshozatalt követően, szervezetten lehet eredményes”.

A COVID-19 probléma kezelésének orvosszakmai és ellátásszervezési kérdéseiről szóló vitának természetesen van helye, de ez nem vezethet a közvélemény megtévesztéséhez, a tudományos evidenciákkal alátámasztott kockázatok lekicsinyléséhez, az oltásokba vetett közbizalom megingatásához.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik