Belföld

Kilencmillió forintnyi műszaki holmit hordott haza a munkahelyéről egy újpesti takarító

Egy műszaki termékeket forgalmazó cég képviselője tett feljelentést az újpesti kapitányságonn, miután a negyedéves leltár eredménye szerint közel kilencmillió forint értékű meghajtó hiányzott az újpesti raktáruk készletéből.

A rendőrök a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították az elkövetőt, az 53 éves K. Istvánt, aki takarítóként dolgozott a cég raktárában. A gyanú szerint az alkalmazott hónapokon keresztül lopott meghajtókat. A férfi csak kivette a termékeket a dobozából, majd zsebre tette őket és hazavitte. Otthon a nevelt lánya, a 27 éves K. Bettina meghirdette az interneten az elektronikai cikkeket és eladta.

Az újpesti rendőrök másfél hete a munkahelyén elfogták K. Istvánt, illetve újpesti lakásán K. Bettinát. A férfi zsebében még az elfogásakor is találtak meghajtókat, majd az újpesti lakásukban további 14 meghajtót foglaltak le. A férfi és nevelt lánya is beismerte a bűncselekmények elkövetését. A IV. kerületi nyomozók K. István üzletszerűen elkövetett lopás, K. Bettinát pedig orgazdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Kiemelt kép: police.hu/ illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik