Konkrét készítményt nevezett meg a koronavírus terjedése elleni védelem egyik újabb eszközeként a miniszterelnöki tanácsadó. A hátrányos helyzetű települések iskoláinak kiküldött körlevelet a szociológus Hegedűs Zsuzsa azzal indokolta, hogy a külföldi licensz alapján Magyarországon gyártott készítmény elérhető árú, ugyanakkor arról szó sincs, amit a levél állít, hogy ti. “4 órán keresztül biztosítja, hogy orron át a vírus ne jusson be a szervezetbe” – írja a telex.hu.
A portál közzé is teszi azt a levelet, amelyet Orbán Viktor főtanácsadója írt az említett körnek. Megkeresték Hegedűst is, aki a következőt írta: „senkinek nem ajánlottam, hanem kértem, hogy tájékoztassák a szülőket, az intézményvezetőket, a lakosságot ennek a már generikus áron forgalmazott orrspraynek a létezéséről, amely viszonylag magas védettséget nyújt néhány órán keresztül a vírusfertőzés illetve továbbfertőzés veszélyétől.”
Ugyanakkor ahogy azt a telex.hu is hangsúlyozza a levél fő állítása, miszerint a „hatóanyag 4 órán át megakadályozná, hogy a vírus bejusson a szervezetbe, finoman szólva nem áll túl erős lábakon. Ezzel kapcsolatban nincs nyoma egyetlen klinikai vizsgálatnak sem.” Idézik továbbá Csupor Dezső, a Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának elnökét, aki szerint hajmeresztő egy olyan levél terjesztése, amely “egy gyógyszer nem engedélyezett célú felhasználására buzdít kisiskolások körében”. “Aki a levelet írta, valószínűleg nincs tudatában annak, hogy milyen felelőtlenséget vállal a levél terjesztésével”.
Kiemelt kép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt