Belföld

Bagdy Emőke: Mindentől, ami könyvek megsemmisítéséhez, más emberek kirekesztéséhez vezet, elhatárolódom

Közleményt adott ki a Facebookon Bagdy Emőke pszichológus, amelyben több dolgot is leír a korábbi hetek botrányaival kapcsolatban.

1. A szóban forgó mesekönyvről az újságírói kérdésre reagálva válaszoltam csupán, mivel a könyvet nem ismertem korábbról.

2. Válaszomban szakmai megközelítéssel éltem, amelyet jelenleg is fenntartok, egy adott kor alatt a gyermekek szexuális érzékenyítése nem javallott.

3. Minden olyan cselekedettől, amely könyvek megsemmisítéséhez, más emberek kirekesztéséhez vezet, elhatárolódom.

4. Egész munkásságomat arra tettem fel, hogy segítsem az egyén és a társadalom minél harmonikusabb együttműködését, az arra rászorulók beilleszkedésének elősegítésével, a lehető legtámogatóbb közeg létrehozásával.

5. A többségtől való különbözősége alapján bárki megbélyegzése számomra teljességgel elfogadhatatlan.

Fenti álláspontom csak változtatások nélkül, teljes egészében közölhető.
Továbbiakban, ebben a témában nyilatkozni nem kívánok, csakis szakmai fórumokon, kollégákkal történő munkában leszek nyitott érdemi megbeszélésre.

áll a posztban. Bagdy a közleménnyel arra reagál, hogy korábban azt mondta a Meseország mindenkié című gyermekmesekönyv kapcsán, hogy a „gendermesék” veszélyt jelentenek a kisgyermekekre.

Erre reakcióként ezernél is több pszichológus határolódott el Bagdy munkásságától, mert szerintük az ellentétes a tudomány mai állásával. Bagdy ezen felháborodott, és kissé zavarosan próbálta elmagyarázni a gondolatmenetét.

Az ügy tudományos hátteréről részletesebben is írtunk ebben a cikkben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik