Belföld

Már ezernél is több pszichológus állt ki a Meseország mellett és határolódott el Bagdy Emőkétől

A mesék kiemelkedő fontossággal bírnak az életünkben, mert azt mutatják meg, ahogyan a világ körülöttünk működik – kezdik állásfoglalásukat pszichológusok, akik a Dúró Dóra által ledarált  Meseország mindenkié című könyv kapcsán fejtették ki szakvéleményüket. A szombaton közzétett nyílt állásfoglalást már ezernél is több pszichológus írta alá (a cikk írásának időpontjában, vasárnap reggel az aláírók száma még csak a nyolcszázat haladta meg).

A szakemberek hangsúlyozzák,

az értékek közvetítésén és a helyzettel való megküzdési módok bemutatásán keresztül a mesék éppen abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig. A Meseország mindenkié fontossága és különlegessége a sokféleségben rejlik. A könyv olyan karaktereket jelenít meg, akik nem vagy nagyon ritkán szerepelnek mesékben, így a kötet mind az érintett csoportok, mind a többségi társadalom tagjainak fontos üzenetet hordoz.

Szerintük a mesekönyv azért jelentős az abban megjelenő szereplőkhöz hasonló gyerekek számára, mert saját magunk elfogadása és pozitív önértékelésünk szempontjából elengedhetetlen, hogy találkozzunk hozzánk hasonló, pozitív hősökkel, akik példaképként szolgálhatnak ahhoz, hogy a csoportot, amelynek tagjai vagyunk, pozitív színben lássuk.

Nem befolyásolják a mesék a szexuális orientációt, viszont segíthetnek megérteni
Pszichológus meseterapeutát és a Meseország mindenkié című kötet szerzőit kérdeztük arról, miért probléma azt hinni, hogy egy mesefigura határozza meg a szexuális orientációnkat.

Kutatásokra alapozva azt írják, az el-nem-fogadottság és a kirekesztő környezet hatására a társadalom többségétől különböző emberek komoly szorongást és krízist élnek át, mely elidegeníti őket a többségtől, így hozva létre egy megosztott társadalmat.

Ebből kifolyólag e könyv a többségi társadalom gyermekei számára éppen azért fontos, hogy lássanak tőlük eltérő élethelyzetben lévő gyerekeket. Lássák, hogy az említett csoport tagjai hozzájuk hasonlóan sokfélék, és még ha bizonyos dolgokban különböznek is, sok vágyuk, küzdelmük és motivációjuk megegyezik. Fontos megjegyezni, hogy a könyv nem kötelező olvasmányként jelent meg, annak megvételéről és olvasásáról mindenki szabadon dönt, és ezt a szabadságot tiszteletben tartjuk. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy nem létezik olyan, hogy túl korai érzékenyítés, ha a történet és a szöveg az adott korosztálynak megfelelő. A könyv ezek alapján kiváló érzékenyítő eszköz lehet a gyermekeknek, hiszen az ő nyelvükön mesél olyan emberekről akik velünk élnek, de nem feltétlenül találkoznak velük a mindennapokban.

Bagdy Emőke és a két herceg

Közleményük zárásában a tiltakozó pszichológusok kiemelik, a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára, és egyúttal több pszichológustól – például Bagdy Emőkétől – is elhatárolódnak:

Elhatárolódunk minden olyan pszichológus, így Bagdy Emőke nyilatkozatától is, amelyek szerintünk szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása.

Mint ismert, Bagdy Emőke a mesekönyv kapcsán a Magyar Nemzetnek nemrég azt nyilatkozta, a gendermesék veszélyt jelentenek a kisgyerekekre.

Az ismert pszichológusprofesszor szerint a korai érzékenyítés azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik. Hangsúlyozta, hogy a szülőknek és pedagógusoknak azt kell erősíteniük, amit genetikailag hoz magával az illető, így teremtve meg a biológiai nem és a társadalmi nem összhangját, annak érdekében, hogy ne legyen krízis a gyermek lelkében.

Bagdy Emőke azt is fejtegette, hogy óvodáskorban ha arról hall a gyerek egy történetet, hogy két herceg egymásba szeret, akkor ezt megjegyzi, és számára már evidencia lesz, hogy a fiúk egymásba szerethetnek.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik