Belföld

Azt hitte, hogy semmit sem rabolt, eldobta az újságpapírba csomagolt milliókat

Hét év fegyházra ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 27 éves férfit, aki augusztusban kirabolt egy 81 éves asszonyt Debrecenben, a Petőfi téren. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a berekböszörményi férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Hogy mi játszódhatott le a férfi gondolataiban, amikor kiejtette ezeket a szavakat a száján azt nem tudni, de kevés rabló mondhatja el magáról, úgy került rács mögé, hogy észre sem vette: milliókat zsákmányolt.

A férfi a Petőfi téri aluljáróban sétált, amikor elhaladt az idős asszony mellett, azonban amikor meglátta a nála lévő táskát visszafordult, hogy megszerezze azt. A férfi hátulról megragadta a nő kezében lévő táskát és azt többször erősen megrántotta. Az asszony nem engedte el a táska fülét, ezért a férfi azt ismét megrántotta, ekkor azonban a nő a földre esett.

A férfi a földön húzta az idős nőt, aki tovább kapaszkodott a táskába, de mivel az eséstől fájlalta a vállát, így azt elengedte. A férfi a táskával, benne közel hárommillió forint készpénzzel és a nő egyéb értéktárgyaival együtt elmenekült a helyszínről. Menekülés közben a férfi belenézett a táskába, azonban a nagy sietség közben nem vette észre a benne lévő újságpapírba csomagolt pénzkötegeket, ezért azt a helyszíntől körülbelül tíz méterre eldobta, majd tovább szaladt az Iparkamara utca irányába. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett. A táskájában lévő pénz azonban hiánytalanul a táskában maradt.

A rendőrök azonosították a férfit, és másnap el is kapták, amikor a rablás helyszínén lévő téren flangált. A hét év fegyházra ítélt férfi és védője enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty Images

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.