Belföld

Meghalt Mandur László, az MSZP egykori politikusa

62 éves korában elhunyt Mandur László az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus, mérnök, közgazdász — számolt be Facebook-oldalán az MSZP.

Mandur László 1958-ban született Csömörön, a győri Közlekedési Egyetemen 1979-ben, a Corvinus Egyetem jogelődjén pedig 1991-ben végzett.
Az MSZP szerint Mandur közéleti munkája Budapesten teljesedett ki, hiszen betöltötte a fővárosi szervezet elnöki tisztét is. Munkáját 2002-től három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselőjeként végezte, 2002-2010 között az Országgyűlés alelnökeként is, de végig hű maradt hobbijaként is szeretett hivatásához, a fotográfiához. 2013-2019. között a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja volt.

Fotói hazai is külföldi kiállításokon is megjelentek, albumai mellett képregényt is alkotott és a Képviselői Irodaházban is láthatóak voltak fotói. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Közgazdasági Társaságnak és a Közlekedéstudományi Egyesületnek. A posztban kiemelik: közvetlensége, humora, stílusa szimpatikussá tette bárki számára, már az első pillanatokban.

Kiemelt kép: Földi Imre/MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.