Belföld

A Magyar Posta minden üdülőjét bezárta

Nem zárnak be egy postahivatalt sem, a csomagküldési rendszer fejlesztésétől vár hosszú távú hasznot a Magyar Posta , de összeköltözne más szolgáltatókkal is - mondta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a Népszava szerdai számában olvasható interjúban, amelyet az MTI szemlézett.

Az interjúban a vezérigazgató kifejtette, hogy idén nagyjából 8 milliárd forintba kerül a vállalatnak a béremelés. Szerinte a vállalatnak rossz a költségstruktúrája: a személyi ráfordítás adja a kiadásaik 70 százalékát, míg az osztrák postánál például csak 50 százalékos ez az arány.

Az üdülőeladásokról a vezérigazgató azt mondta, hogy a Magyar Posta minden üdülőjét bezárta, de az ingatlanok egy része még a birtokában van.

Nagyon leromlott állapotban voltak, a kihasználtságuk alacsony volt, évente 100-200 milliós veszteséget hoztak a cégnek, és kétszer ennyit kellett volna költeni a felújításukra. Ezért meghirdettük a siófoki szállodánkat, hamarosan kiírjuk a balatonalmádi üdülőt is

— tette hozzá.

A koronavírus-járvány céget érintő hatásairól azt mondta, hogy a hagyományos termékek, a levél és a sárga csekkes befizetések forgalma évente 3-5 százalékos mértékben esik vissza, de áprilisban 30 százalék fölötti volt a zuhanás.

Az első félévben emiatt ötmilliárdos árbevétel-kiesés keletkezett, amihez hozzá kell adni a védekezésre elköltött milliárdokat is. A karácsonyi csomagküldéssel visszajön valamennyi a veszteségekből

— tette hozzá Schamschula György, aki szerint tízszázalékos árbevétel-csökkenés várható éves szinten.

Kitért arra is, hogy a cég levélforgalomra kiépített infrastruktúrája nem hatékony csomagok továbbítására, ráadásul nagyon sok, 260 csomagfeldolgozó pont van az országban.

A logisztikai piac növekedési üteme ma 15-16 százalék, és várhatóan az előttünk álló évtizedben is legalább évi tízszázalékos marad a dinamikája. Ezért megújítjuk az egész rendszert, már tart az ötvenmilliárdos MPL Plusznak nevezett programunk megvalósítása. Lesz egy országos központ és 23 depó az országban a csomagok elosztására

— tette hozzá, megjegyezve, hogy a központnak még keresik a helyét a délkelet-pesti térségében.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik