Belföld

Pártot alapít az első Orbán-kormány minisztere

Új Világ Néppárt néven pártot alapított Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki az első Orbán-kormányban oktatási miniszteri posztot is betöltött – írja a Magyar Hang.

A pártot egy csütörtöki eseményen mutatják be az LMP-s Ábrahám Júliával és az egészségügyi szakértőként megismert Lantos Gabriellával.

Pálinkás már egy éve arról nyilatkozott, hogy pártalapítást fontolgat. Azt is mondta, hogy nem azért lett  kormánybíráló „felelős értelmiségi”, mert az Innovációs Hivatal éléről leváltották.

A politikai pályáját MDF-esként kezdő, majd fideszesként folytató Pálinkás úgy fogalmazott, hogy 2018-as leváltása után megkönnyebbült, hogy nyugodtan elmondhatja, „az arrogáns, az ország érdekeit nem szolgáló politikával” nem ért egyet.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik