Belföld

Pálinkás a befogott orrúakkal verné Orbánt

Az MTA volt elnöke, az Orbán-kormány egykori minisztere pártalapítást fontolgat.

Pálinkás József a Válasz Online-nak azt mondja, nem azért lett  kormánybíráló „felelős értelmiségi”, mert az Innovációs Hivatal éléről leváltották. A kormánnyal sok kérdésben korábban sem értett egyet, de kormánytisztviselőként nem tehetett politikai nyilatkozatot. Nincs benne sértettség, szerencsésnek is mondhatja magát, amiért még csendestársként, száját befogva sem kellett részt vennie abban,

amit az elmúlt másfél évben az Akadémiával és a szellemi élet más területeivel tettek.

Megkönnyebbült, hogy nyugodtan elmondhatja, az arrogáns, az ország érdekeit szerint nem szolgáló politikával nem ért egyet. Elmozdítása után is a rendszer része maradhatott volna, konkrét pozíciót is ajánlottak, de nem kért belőle. Azt nem árulja, mivel kínálták meg, de azt igen, szívesen szerepet vállalna egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációban.

Azt a kérdést korainak tartja, hogy a miniszterelnök-jelöltségért megmérkőzne-e egy előválasztáson akár Dobrev Klárával, de abban biztos, hogy egy ilyen pártra szükség lenne az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához.

Az önkormányzati választás után gyorsan jön a csalódás, kiderül, a politika normalizálódásához kell egy kiegyensúlyozó erő, hiszen a többpárti összefogás több helyen máris repedezik. Utal arra, hogy nem vezérelvű, hanem az alulról építkező demokráciában hisz. Szerinte Karácsony Gergely győzelméhez kellett a Borkai-ügy és főleg az, hogy

az embereknek elegük lett a Fidesz arroganciájából.

A pártépítésnek azért látná értelmét, hogy bebizonyítsák, nem csak haszonszerzésre lehet használni a politikát,

A fő feladat, amiért érdemes beszállni a közéletbe, éppen ez: visszaállítani a valódi versenyt, megteremteni annak feltételeit Magyarországon. A politikában, a sajtóban, az üzleti életben és a tudományban egyaránt. (…) A politikai értelemben megfelelő hely nem megfelelő, ha a teljesítményt nézzük. Hiába ad oda tízszer annyi pénzt a hozzá közelállóknak a politika, még ha nem zsebre teszik, akkor sem fog hasznosulni az összeg, hiszen nem értenek hozzá. Igenis van olyan, hogy szakértelem, s létezik tisztességes verseny is, amelyben a legjobbat, a legjobban megtérülőt ki lehet választani.

Elszámoltatás helyett piaci verseny

Nem hisz abban, hogy Orbán Viktor családjától és baráti körétől vissza kellene venni vállalkozásaikat. Szerinte az elszámoltatás nem működik, ha piaci körülmények között is életképesek, bűn lenne tönkretenni őket.

Bárki is a tulajdonos. Ami nem életképes, az pedig tönkremegy magától, elég elvágni a természetellenes állami köldökzsinórt. (…) Megtörni a magyar hagyományt, hogy amit az egyik oldal épít, a másik lerombolja – ez volna a valódi politikai innováció, előrelépés.

A Fidesz politikájából a költségvetési fegyelmet, a családpolitikai alapvetéseket, a fiatalok lakáshoz juttatását megtartaná, de az  értelmetlen sportberuházásokat leállítaná.

Egy ember nem kényszerítheti rá a hobbiját, mániáját egy országra.

Úgy véli, van igény arra, amit képvisel, de sokan félnek kiállni a nyilvánosság elé. Egy új párt csak addig erősítené Orbánt, amíg a Fidesz is erős, de jelenleg két jelentős választói csoport van. Az egyik befogott orral a Fideszre, a másik befogott orral az ellenzékre szavaz. A harmadik csoport nem szavaz. Ő mindkét oldal befogott orrúinak politizálna, a szaktudásban, a hatalmi ágak szétválasztásában hisz, mert az a jogállam alapja, de ma a parlament olyan, mint 1990 előtt.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik