Belföld

Zaklatásért elítélték a volt fideszes polgármestert, aki szexuális felvételekkel állhatott bosszút

Borsodi Lászlót jogerősen 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték azokért a tettekért, amelyeket Levelek kormánypárti polgármestereként követett el. Beismert mindent, a büntetése végrehajtását három évre felfüggesztették. Hazai viszonylatban megdöbbentő eset következik.

Elismerte a terhére róttakat péntek délelőtt Borsodi László a Nyíregyházi Járásbíróságon, ezt követően Levelek nyáron lemondott, fideszes településvezetőjét halmazati büntetésként egy év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették – tudta meg a 24.hu a bíróságtól.

Borsodi egyébként korábban nem ismerte el bűnösségét. Megkeresésünkre lapunknak például azt mondta a bíróságon, hogy csak „valakinek az érdeke” az ügy, és hogy annak a valakinek „sok pénzébe” került, hogy ideáig eljusson az eset. A mostani beismerése tehát a korábbi álláspontjához képest váratlan fordulat. Az ítélet máris jogerőre emelkedett.

Zaklatás, visszaélés, hamis képfelvétel

Borsodi László történetét a 24.hu tárta a nyilvánosság elé még szeptember elején.

Nők elleni zaklatás miatt emeltek vádat a váratlanul lemondott fideszes polgármester ellen
Borsodi László, Levelek első embere indoklás nélkül köszönt le a posztjáról július végén. A 24.hu most megtudta, hogy a fideszes politikust már 2018-ban megvádolta az ügyészség, egyebek mellett azzal, hogy nőket zaklatott, és szexuális tartalmú hamis képfelvételt hozott nyilvánosságra.

Ő volt az a fideszes polgármester, aki tíz év után teljesen váratlanul mondott le idén júliusban, és meg sem várva az időközi polgármester-választást, a hivatali teendőket azonnal átadta az alpolgármesterének.

Lépését értetlenül fogadták az önkormányzati képviselők, a döntés mögött több indokot feltételeztek a Nyíregyháza közeli falu lakói, illetve a különböző sajtóorgánumok. Azt viszont senki, hogy épp egy Borsodi ellen folyó büntetőügy lehet a fő indok.

Borsodit 2019-ben úgy választották meg újra polgármesternek, hogy vele szemben már korábban vádat emelt az ügyészség.

A hivatalos szervektől azt tudtuk meg:

  • Borsodit 2017-ben jelentették fel zaklatás vádjával.
  • A nyomozást a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság folytatta le. Ennek során lefoglalták a polgármester több digitális eszközét, amelyeken az üggyel összefüggő kép- és videófelvételeket találtak.
  • Borsodi tagadta a vádakat, amelyeket azonban biztonságikamera-felvétel is megerősít az ügyészség szerint.
  • A Nyíregyházi Járási Ügyészség 2018 októberében emelt vádat a Nyíregyházi Járásbíróságon, két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt.
  • Az ügyészség a 24.hu-nak megerősítette: az említett képfelvétel szexuális tartalmú.
  • Lapunk emellett úgy értesült, hogy nemcsak két sértettje lehet a Borsodi-féle zaklatási ügynek, ám csak ketten tettek feljelentést, az érintettek döntő többsége ezzel nem élt. Ezt az információnkat azonban sem a rendőrség, sem az ügyészég nem erősítette meg.

Megkérdeztük korábbi cikkünkhöz Bátki Pál büntetőjogászt, hogy a fent említett vádpontok miatt, ha elítélik, milyen büntetésre számíthat a politikus.

Ha bűnösnek mondják ki, mivel több bűncselekményről van szó, halmazati büntetést szabnak ki. Ez azt jelenti, hogy a legsúlyosabb büntetési tételt veszik alapul, és a büntetési tétel felső határa a felével emelkedik

– mondta. „Itt a legsúlyosabb bűncselekmény a személyes adattal visszaélés vétsége, mivel ha ezt polgármesterként, tehát hivatalos személyként követte el, akkor a büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés. Ez a bűnhalmazat miatt a felével emelkedik, tehát 4 és fél év a felső határ.” Bátki hozzátette: a bírónak a büntetés kiszabásakor a középmértékből kell kiindulnia. Ez két év három hónap.

Megdöbbentő kegyetlenség

Az ítélet ehhez képest egy év 10 hónap lett, miután a Nyíregyházi Járásbíróság Borsodit:

  • 2 rendbeli zaklatás vétsége,
  • 2 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége,
  • becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette,
  • és információs rendszer megsértése vétségének kísérlete miatt halmazati büntetésként 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A bírósági ítéletből meglehetősen jól kirajzolódik, hogy korábban mi történt, és hogy pontosan mit is követett el Borsodi László.

E szerint Levelek polgármestereként Borsodi és a két sértett egy ideig kapcsolatban álltak egymással.

A kapcsolatok megszakadása után a férfi álnévvel különböző profilokat hozott létre közösségi oldalakon és képmegosztókon, amelyekre – a sértettek tudta és beleegyezése nélkül, több esetben nevüket és elérhetőségüket is megjelölve – feltöltötte a róluk készült (úgy tudjuk, előzetesen, megszerkesztett) fotókat, illetve erotikus videókat. Ezek után a sértettek több telefonhívást is kaptak ízléstelen ajánlatokkal. Úgy tudjuk, Borsodi így akart bosszút állni a megszakadt kapcsolatért. Leveleken az egyik önkormányzati dolgozó erről azt mondta: „a polgármester úr nem tudta feldolgozni a szakítást.”

E mellett

a férfi ezeken az álprofilokon keresztül lejárató célzatú üzeneteket is küldött, illetve az egyik sértett asszonyt ábrázoló, hamisított, előzetesen megszerkesztett erotikus fotót kinyomtatta, azt sokszorosította, majd Nyíregyházán és a környező települések közterein több száz példányban szétszórta.

Emlékeztetőül: Borsodi akkor tette ezt, amikor még polgármester, közfeladatot ellátó személy volt.

Az ítélet hangsúlyozza: Borsodi tettével a sértetteknek szégyenérzetet okozott, mindennapi életvitelüket zavarta, tarthattak környezetük és a hozzájuk közelállók hátrányos megítélésétől.

A bíróság előtt a mai tárgyaláson „a vádlott a bűnösségre is kiterjedő beismerő nyilatkozatot tett a bűncselekményekkel kapcsolatban. A beismerő nyilatkozatát a bíróság elfogadta, így mellőzte a további bizonyítás lefolytatását. Az ítéletet az ügyészség, a vádlott és védője tudomásul vette, így az a ma jogerőre emelkedett” – zárul a bírósági közlemény.

Borsodi ugyanakkor nem adott semmilyen magyarázatot arra, hogy a durva, mélyen sértő lejárató hadjáratot miért követte el. A közügyektől egyébként nem tiltották el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.