Belföld koronavírus

Megszólalt a zaklatással vádolt, lemondott fideszes polgármester

A bíróságon adott villáminterjút Borsodi László, Levelek volt polgármestere, akit egyebek mellett nők elleni zaklatással vádolnak.

A kedd reggel 9 órára kitűzött tárgyalás előtt pár perccel, a Nyíregyházi Járásbíróság folyosóján találkozunk Borsodi Lászlóval. A szabolcsi megyeszékhelytől mintegy 25 kilométerre fekvő, háromezres Levelek július végén váratlanul lemondott kormánypárti polgármesterét – ahogy azt a 24.hu nyilvánosságra hozta – a többi közt nők elleni zaklatással és személyes adattal való visszaéléssel vádolja a megyei ügyészség. Borsodit még polgármesterként, 2017-ben jelentették fel ketten, az ügyészség 2018-ban nyújtotta be a vádiratot, de csak az idén jutott bírósági szakaszba az ügy.

A bíróságtól korábban úgy értesültünk, hogy a tervek szerint ítélethirdetésre is sor kerül kedden. Borsodira elmarasztaló ítélet esetén pedig börtönbüntetés várhat.

Nők elleni zaklatás miatt emeltek vádat a váratlanul lemondott fideszes polgármester ellen
Borsodi László, Levelek első embere indoklás nélkül köszönt le a posztjáról július végén. A 24.hu most megtudta, hogy a fideszes politikust már 2018-ban megvádolta az ügyészség, egyebek mellett azzal, hogy nőket zaklatott, és szexuális tartalmú hamis képfelvételt hozott nyilvánosságra.

A volt polgármestert korábbi cikkünkhöz telefonon próbáltuk megszólaltatni, akkor azonban nem akart nyilatkozni. Nem cáfolta, de meg se erősítette az ellene folyó eljárás tényét, majd letette a telefont. Most magányosan ül a 12-es tárgyaló előtti szűk folyosón, ügyvéd sincs vele. Nyugodtan fogadja közeledésünket, nincs is túlságosan meglepve, amikor bemutatkozunk, csak a róla készülő fotóknak nem örül.

Kommentálná az ügyet? Mi fog történni ma?

Majd a bírónő elmondja.

Tagadja az ön ellen felhozott vádakat?

Odabenn majd elmondanak mindent. Egyszer. Kétszer pedig annyit tudnék hozzáfűzni, hogy sok pénzébe került ez valakinek.

Kinek?

Nem akarok többet mondani.

Ezért mondott le egyik pillanatról a másikra?

Nem, nincs köze hozzá. Semmilyen formában.

Akkor miért mondott le? Tavaly ősszel még öt évig akarta vezetni a falut. Harmadjára nyert zsinórban.

A lemondásommal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy tíz évet dolgoztam. Minden munkahelyemen tíz évet dolgoztam eddig. Tíz év alatt megvalósítottam mindent, amit terveztem Leveleken. Úgy gondoltam, hogy ennyi most elég volt. Nem akarok polgármester lenni.

Hogy tervezi a jövőjét?

Munkával.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Tanítani fog megint?

Dolgozom, augusztus 3-ával új munkahelyem van. Nem szeretnék tanárnak visszamenni. Abból 24 évet húztam le. Tízévenként szeretem kipróbálni mindig valami másban. 65 éves koromig van még több mint tíz évem, addig valamit kipróbálnék. És polgármester sem leszek Leveleken.

Milyen ítéletre számít?

Nem számítok semmire. Majd a bírónő elmondja.

*

Nyílik az ajtó, kezdődik a tárgyalás. Hogy aztán menten véget is érjen, mert mint kiderül, Borsodi védője reggel koronavírusos tüneteket produkált, és a bíróság helyett inkább orvoshoz ment. Mára tehát ennyi, a bírónő új tárgyalási napot hirdet meg.

A tárgyaláson egyébként megjelent az egyik sértett is. Jó, ha két méterre ülhetett Borsoditól, a vád szerinti zaklatójától – nem volt más választása, olyan apró tárgyalóban zajlik az eljárás. Ennek ellenére nyugodtan hallgatta a bírónőt, évek óta kitartóan működik együtt a hatóságokkal azért, hogy pont kerüljön az ügy végére. Rajta kívül még az ő ügyvédje, valamint az ügyész jelent meg. A másik sértett az idézés ellenére nem jött el.

Miután Borsodi megkapja az újabb idézést, befejeződik a tárgyalás, mindenki felpattan, és sietve elhagyja a termet.

A volt polgármesterrel a bíróság előtt váltunk még pár szót, most ő lép oda hozzánk. Tudja, mit akar mondani, azt akarja, hogy még ez is megjelenjen. Ez tehát az ő üzenete.

Annyi a nyitja, azt kell megnézni, ki akar Leveleken polgármester lenni.

Kire céloz?

Korpa közé keveredtem.

Maga lenne az áldozat?

Viszlát!

Ezzel a parkoló felé veszi az irányt, fizet, majd fehér Suzukijával távozik.

A korábbi leveleki polgármester tehát azt sugallja, hogy két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatti ügyészségi vádemelés valójában egy lejárató akció ellene. Súlyos teória.

Leveleken amúgy október 11-én választanak új polgármestert Borsodi helyett. Nem jogerős ítélet is októberre várható a büntetőügyben. Borsodi többéves börtönbüntetést is kaphat, de ennek felfüggesztése is lehetséges, ha nem lesz nagyon súlyos a verdikt. A bírónak ez esetben meg kell fontolnia a közügyektől való eltiltást, igaz, nem az volt a benyomásunk, hogy a volt polgármesternek lennének még ilyen irányú tervei.

Kiemelt kép: Borsodi László a kedd reggelre kitűzött tárgyalás előtt. Fotó: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik