Belföld

Emberölés kísérletével vádolják az újszülöttjét sorsára hagyó gödöllői nőt

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség azzal a gödöllői nővel szemben, aki titkolt terhessége után egy bokros közterületi részen megszülte gyermekét majd a sorsára hagyta. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség öt év fegyházat kért az emberölési kísérlettel gyanúsított nőre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

A vád szerint a nő 2018 őszén esett teherbe, de ennek ellenére a szülésre, illetve a gyermeknevelésre semmilyen módon nem készült. Állapotát környezete előtt igyekezett titokban tartani. Tavaly április közepén – a terhesség 32-33. hetében – hasi görcsöt tapasztalt. Elment sétálni, de útközben érezte, hogy megindult a szülés. Ekkor két utca közötti füves területre ment, ahol egy bokor takarásában megszülte a gyermeket, akit azután magára hagyott.

Csak a véletlennek köszönhető, hogy az újszülöttet rövid időn belül megtalálták, de testhőmérséklete így is már csupán mintegy 26 fokos volt. Amennyiben nem találják meg, halála 1-2 órán belül bekövetkezett volna. A szülést követően a nő hazament és mintha semmi sem történt volna, elvitte a kutyáját sétáltatni. A rendőrök azonban pár napon belül azonosították és elfogták.

Az ügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat ellene.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik