Belföld

Németh Szilárdot katonás hőmérőzés fogadta – galéria

Elégedett volt a debreceni „hadapródokkal” a fideszes államtitkár.

Németh Szilárd Debrecenben a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban megtekintette, miként mérik  a hallgatók testhőmérsékletét. Az állami hírügynökség – fotókkal nagyon gazdagon illusztrált – tudósítása szerint a honvédelmi tárcát a jeles eseményen ketten is képviselték, mert a parlamenti államtitkárt elkísérte Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.

MTI/Balázs Attila

Németh Szilárd azt mondta, éppen azért mentek oda, hogy lássák, egy olyan iskolában, ahol a katonai fegyelemnek nagy a szerepe,  miként tudják megoldani az október 1-től kötelező hőmérőzést. Azt mondta, a járvány második hullámában a közösségi terjedést kell megakadályozni, és az éppen az iskolákat érinti.

Az államtitkárt katonás rendben, egymástól másfél méteres távolságban, arcmaszkban 202 hallgatta.

MTI/Balázs Attila

 

 

Németh államtitkár fontosnak nevezte, hogy meg tudják üzenni  mindenkinek:

egy ilyen intézményben, ahol leendő honvédeket nevelnek, ahol hadapródok sorakoznak fel példás rendben, itt egy közös ellenség, a koronavírus ellen is hatékonyabban, gyorsabban és sokkal szakszerűbben lehet védekezni.

Az államtitkár a debreceni testhőmérséklet-méréssel elégedett volt. Példamutatónak nevezte, hogy 202 hallgató, négy bejáraton át három és fél perc alatt bejutott az épületbe.

MTI/Balázs Attila

Arról is beszélt, hogy a magyar emberek számíthatnak a Magyar Honvédségre, a honvédhallgatókra is, és ahogy a védekezés első szakaszában, a másodikban is megkerülhetetlen a honvédség szerepe.

Azt mondta, a keddi rendezvénnyel azt szerették volna üzenni, hogy milyen nagy szükség van a leendő katonákat nevelő intézményekre. Az MTI tudósítójának Németh Szilárd felidézte, korábban csaknem húsz ilyen volt, az utolsó katonai kollégiumot 2007-ben zárták be.

A szocialista-liberális kormányok, a Gyurcsány-Vadai érában mindet megszüntették.

Az elmúlt tíz évben csak a debrecenit tudták visszaállítani, de abban gondolkodnak, hogy Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Budapesten, Székesfehérváron és más városokban, ahol volt honvédkollégium és -középiskola, újra megnyitják azokat. 2030-ig több mint tíz ilyen iskolát terveznek megnyitni, jelezte az állami hírügynökségnek Németh Szilárd.

 

Kiemelt kép: Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium bejáratánál szeptember 29-én. MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik