Belföld

Beismerte tettét a Határ úti tapétavágós gyilkos

Az előkészületi üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a különös kegyetlenséggel vádolt H. Istvánnak a büntetőpere, aki tavaly áprilisban tapétavágó késsel végzett egy férfival Pesterzsébeten.

H. István a Határ út melletti füves területen beszélgetett egy ötvenegy éves férfival, majd ismeretlen okból rátámadt, és hosszabb időn keresztül bántalmazta, végül elővett egy tapétavágó kést és elvágta a férfi nyakát.

A járőrök még a helyszínen elfogták a támadót, és azonnal mentőt hívtak a sérült férfihez, de az olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Kiderült, hogy H. István már a gyilkosság előtt a soroksári szállón is összebalhézott valakivel: szidalmazta, majd lökdöste az egyik lakót.

A Fővárosi Főügyészség tényleges életfogytiglant kért az elkövetőre. H. István beismerte bűnösségét az előkészületi ülésen, de nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság azonnal tárgyalásra is tűzte az ügyet. Ezt követően a vád és a védelem képviselője terjesztette elő a bizonyítási indítványát. A következő, november 27-i tárgyaláson a tanúk és az igazságügyi szakértők meghallgatására kerül majd sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik