Belföld

Nem mond igazat a kormány, Budapest a kajak-kenu központot támogatta, csak a fakivágást nem

A kormány hamis indokkal viszi a Hajógyári-szigetről a Velencei-tóhoz a Kovács Katalin-féle akadémiát, miközben nem vonta vissza az ezer fa kivágásával járó védműrendszer megépítéséről szóló döntését.

Budapest és a III. kerületi önkormányzat nem támogatta az óbudai Hajógyári-sziget sport és szabadidő célú hasznosítását és megújítását, és ennek keretében a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia megvalósítását, ezért a Velencei-tóhoz, Sukoróra viszik a beruházást – ez a lényege annak a kormányhatározatnak, amely szeptember 11-én jelent meg.

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint viszont ez csúsztatás, a főváros ugyanis támogatta a kajak-kenu központ megvalósítását, csak a védmű megépítéséhez nem járult hozzá. Ez ugyanis ezer fa kivágásával járna, illetve azzal, hogy a Csillaghegyi öblözet teljes környezetében 8 centiméterrel megemelkedne a Duna vízszintje árvíz idején.

A főváros egy dolgot nem szeretne: egy 110 év alatt sem megtérülő beruházásban elpusztítani egy természeti terület élővilágát, és megvédeni egy olyan közparkot az árvíztől, ami azzal együtt tud élni, sőt szereti is, ha időnként elönti a víz. Mert az ártéri növényzet ezt igényli is

– nyilatkozta Bardóczi a 24.hu-nak. A főtájépítész azt is elmondta, hogy a kajak-kenu központtal a fővárosnak semmi gondja nem volt, sőt az érvényes építési szabályaiban továbbra is biztosítja ennek a helyet.

Azért is támogattuk, mert a kijelölt terült tökéletes lett volna a beruházásra, oda gát nélkül is nyugodtan megépülhetett volna a kajak-kenu központ. Egy ilyen létesítmény ugyanis együtt tud élni az esetleges árvízzel is.

Bardóczi Sándor hozzátette, hogy a főváros és a kormány között még csak egyeztetés sem volt a kajak-kenu központról, a kormány pedig szerinte nem szakmai szempontok alapján döntött.

A védmű megépítését nem vonták vissza

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, az óbudai körzet parlamenti képviselője örömét fejezte ki a kormányhatározat megjelenését követően, amit úgy értékelt, hogy újabb lépést tettek a teljes győzelem felé a Hajógyári-sziget ügyében. A városházán viszont nem ilyen nagy az öröm, a kormányhatározatból ugyanis egyelőre csupán azt lehet kiolvasni, hogy a Kovács Katalin akadémia új helyszínre kerül.

Arról viszont nincs szó benne, hogy a védmű megépítéséről – és így ezer fa kivágásról – is letett volna a kormány.

A 444.hu úgy tudja, hogy a projekt tervezési szakasza folytatódott, és az ezzel megbízott, állami tulajdonú vízügyi cég most is dolgozik a terveken.

Cikkünk megjelenéséig a Miniszterelnökség nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy visszavonják-e, és ha igen, mikor a védmű megépítésére vonatkozó határozatot. A Népszavának viszont annyit megírtak, hogy „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már a 2020. júliusi kormányinfón is elmondta, hogy a kormány nem támogat semmilyen beruházást az Óbudai (Hajógyári)-szigeten”. Arra kérdésre viszont nem válaszoltak a lapnak, hogy miért nem vonta vissza a kormány a három éve hozott határozatát, amelyben a sziget árvízvédelmi rendszerének kiépítéséről is rendelkeztek, ha időközben megtalálták a sportakadémia új helyszínét.

A Fővárosi Önkormányzat augusztus végi rendkívüli ülésen arról szavazott, hogy kezdeményezik a kormánynál a beruházás leállítását, a kormányhatározat hatályon kívül helyezését. Emellett megszavazták, hogy ha a kormány nem tesz eleget kéréseiknek, az októberi közgyűlésen építési tilalmat rendelhetnek el az Óbudai-szigeten.

Június végén derült ki, hogy grandiózus gátépítést tervez a kormány a Hajógyári szigetnél. Karácsony Gergely főpolgármester tiltakozott a beruházás ellen, civilek pedig élőlánccal üzentek a kormánynak, de a Miniszterelnökség azzal érvelt, hogy a három hektárnyi erdő kivágása után rendezettebb lesz a sziget. Aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány semmilyen beruházást nem támogat a Hajógyári-szigeten, és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiának új helyszínt keres.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik