Négy és fél év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, és magánlaksértés miatt a Pécsi Törvényszék azt a baranyai birkapásztort, aki keverőlapáttal esett az élettársának és a szeretőjének, amikor egy ágyban találta őket.
A bíróság által megállapított tényállás szerint J. J. J. élettársi kapcsolatban élt az asszonnyal Bakonyán. Szomszédjuk volt M. L. sértett férfi, aki a sérelmére elkövetett cselekmény idején 60 éves volt. A szomszéd a korábbi években kétszer elszenvedett stroke következtében fekvőbetegnek minősült, végtagmozgásai, testhelyzet-változtatási képessége, kezének szorító ereje korlátozott volt, ez az állapota a védekezésben korlátozta.
Az elkövető birkapásztorként dolgozott, így otthonától hosszabb ideig távol volt, és féltékeny volt élettársára. Azt feltételezte, hogy élettársa bizalmas kapcsolatot ápol a szomszéddal.. Az egyik két évvel ezelőtti nyári éjjel telefonon kereste az élettársát, és mivel sejtette, hogy a szomszédjánál van, 1 óra 30 perc körüli időben felbőszülten megjelent a házánál, ahol a szobában aludtak mindketten.
Eközben e felbőszült férfi az ágy bal oldalán fekvő szomszédját is fentről lefelé, a lapátot két kézben tartva, nagyobb erővel ütlegelni kezdte. Majd a férfi kiment az élettársa után az utcára, ahol szidalmazta őt és a lapáttal újabb ütést mért rá. A nő egy másik szomszédhoz menekült be végül. A dühös férfi tovább szitkozódott, s azt kiabálta, hogy agyonüti azt az embert akkor is, ha börtönbe kerül, és vissza akart menni folytatni a férfi verését, amelytől a szomszéd tartotta vissza.
Az asszony a több könnyebb sérülése mellett orrcsonttörést és singcsonttörést szenvedett el. Szeretője szintén nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, egyebek mellett a jobb singcsont testtávoli végének nyílt törését, a jobb oldali II-IV. lábközépcsontok elmozdulás nélküli, és a jobb V. lábközépcsont darabos törését szenvedte el. A szomszéd jobb felső végtagtörései fájdalmatlan álízülettel gyógyultak, amely súlyos egészségromlásként értékelhető.
Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a pásztor és védője azonban enyhítésért fellebbezett.