Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség azzal a többszörös visszaeső, más ügyben jelenleg is jogerős börtönbüntetését töltő, 30 éves kiskörei férfival szemben, aki rendszeresen verte az élettársát. Konkoly-Thege László, a Heves megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség két és fél év fegyházat kért a férfire arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.
Tavaly április elején a helyi piac közelében sétált az utcán, amikor összeveszett a nővel, majd ököllel nekiesett. Ennek ellenére a volt élettársak végül együtt mentek el a férfi lakóhelyére, ahonnan a nő késő este haza szeretett volna térni a szülei lakására. A férfi azonban ezt megakadályozta, rázárta az ajtót, és csak hajnalban engedte ki a szobából, amikor a nő azt mondta, hogy a mosdóba kell mennie.
Konkoly-Thege lapunknak elmondta még, hogy a férfi részleges beismerő vallomást tett a kihallgatása során. Elismerte, hogy bántalmazta a volt élettársát a majálison, és azt is beismerte, hogy úgy ment be a nő szüleihez, hogy berúgta a kaput. Az ügyészség két és fél év fegyházat kért a személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszakkal, valamint magánlaksértéssel vádolt férfire arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét. Egyúttal indítványozták azt is, hogy az elkövetőt zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.