Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a több emberen elkövetett emberölési kísérlettel vádolt volt bokszolóra, aki 2015 júniusában két embert is megszúrt egy pécsi szórakozóhely előtt.
A 17 éves ökölvívó társaival Pécs belvárosában italozott a haverjaival, majd egy bottal megütött egy járókelőt az egyik ismert szórakozóhely előtt. Ekkor egy szemtanú odalépett a társasághoz és számon kérte a bántalmazást. Rövid szóváltást követően a fiatal bokszoló négy társával ököllel ütlegelni, majd rugdosni kezdte a közben földre kerülő férfit, és rátámadtak egy segítségére siető másik emberre is.
A volt bokszoló a bűncselekményt követő kihallgatása során azzal védekezett, hogy ők csupán védekeztek. Azt állította, hogy azért szúrt, mert halálfélelme volt és azt hitte, hogy meg akarják ölni.
Az elsőfokú bíróság 7 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte a fiatalt több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt. Társait pedig próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés miatt. Az ügyészség súlyosabb büntetést kért a két embert megsebesítő férfira.