Belföld

18 évet kapott másodfokon a borsodnádasdi lány gyilkosa

A Debreceni Ítélőtábla a borsodnádasdi gyilkossággal vádolt B. Rolandot aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság közleménye alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást részben megalapozatlannak találta, ezért bizonyítást vett fel. Ennek során régi és új tanúkat, szakértőket hallgatott meg, illetve helyszíni tárgyalást is tartott. A másodfokú eljárás során felmerülő új körülmények eredményeként pedig a tényállást jelentősen módosította. Az ítélőtábla szerint a vádlott és a sértett között ismeretlen eredetű konfliktus alakult ki, amely a vádlott tettlegességéhez vezetett.

Bántalmazta a sértettet, aki ennek következtében eszméletlen állapotba került. A vádlott tisztában volt azzal, hogy az eszméletlen, élő sértettet helyezi el a vízzel teli aknába és ezzel a lány fulladásos halálát okozza.

Tettével a nyomokat akarta eltüntetni. Nemcsak belenyugodott a lány halálába, hanem kívánta is azt a bíróság közleménye szerint.

Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott alkoholt fogyasztott és herbálozott, a cselekménye a település nyugalmát megzavarta illetve, hogy a sértett megbízott benne. Az ítélőtábla szerint a középmértéket meghaladó szabadságvesztés büntetés igazodik a vádlott társadalomra való veszélyességéhez, és megfelelő szankció ahhoz, hogy őt és másokat is visszatartson hasonló jellegű cselekmények elkövetésétől.

Első fokon csak gondatlan emberölés miatt ítélték el

A bíróság márciusban első fokon négy év szabadságvesztésre ítélte B. Rolandot gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A bíró akkor azzal indokolta a döntését, hogy nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a férfi bántalmazta a 17 éves K. Csengét, mielőtt az aknába dobta. Az ítélet nagy felháborodást váltott ki.

A gyanúsított korábban azt állította, valóban találkozott a lánnyal a tragédia estéjén, ám Csenge egyszer csak közölte vele, hogy mennie kell. A férfi azt állította, hogy ezután elváltak, később azonban egy erdős részen megtalálta az eszméletlenül fekvő lányt. Azt hitte, hogy halott, és biztos volt benne, hogy őt gyanúsítják majd a megölésével, ettől pedig annyira megijedt, hogy Csengét a vízaknába dobta.

Az ügyészség annak idején 14 év szabadságvesztést kért B. Rolandra abban az esetben, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. A 22 éves férfi azonban nem kötött alkut, és végül négy év fogházra ítélték csak gondatlan emberölés miatt, így az előzetesben töltött évek okán szabadon távozhatott a bíróságról az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Az ügyészség a bűncselekmény téves jogi minősítése miatt, illetve a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A másodfokú eljárás során pedig olyan újabb bizonyítékok kerültek elő, amelyek a fellebbviteli főügyészhelyettes szerint egyértelműen bizonyítják, hogy B. Roland gátlástalanul gyilkolt, ököllel esett a fiatal lánynak, és megölte azért, mert képtelen volt vele szexuális kapcsolatot létesíteni.

Múlt heti perbeszédében az ügyész ezért azt kérte, hogy a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondja ki bűnösnek a gondatlan emberölés miatt elítélt férfit, és jelentősen súlyosítsa a büntetését. A bíróság akkor elrendelte B. Roland előzetes letartóztatását.

Kiemelt kép: Vajda János /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik