Belföld

Borsodnádasdi emberölés: bilincsben vitték el a bíróságról Csenge gyilkosát az ügyészi perbeszéd után

Szerdán egy korábbi tanú vallomásának ismertetésével és az ügyészi perbeszéddel folytatódott a Debreceni Ítélőtáblán a borsodnádasdi emberöléssel vádolt B. Roland ügye.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője megkeresésünkre közölte, hogy az ügyész perbeszédében jelentősen módosított a korábbi minősítésen, és azt kérte, hogy a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondja ki bűnösnek a gondatlan emberölés miatt elítélt férfit, és jelentősen súlyosítsa a büntetését.

Az ügyész perbeszédében kiemelte, hogy ezt a bűncselekményt gátlástalan módon követte el B. Roland. Ököllel esett egy fiatal lánynak, és gátlástalanul megölte azért, mert képtelen volt vele szexuális kapcsolatot létesíteni

– mondta a szóvivő. Hozzátette, a vád jelentős súlyosítása miatt B. Roland és védője a tárgyalás elnapolását kérte az ügyészi indítvány megismerése és a védőbeszédre való felkészülés céljából. A bíróság helyt adott az indítványnak, egyúttal elrendelte a gyilkossággal vádolt férfi letartóztatását.

Mint ismert, a bíróság négy év szabadságvesztésre ítélte márciusban Csenge gyilkosát gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A bíró akkor azzal indokolta a döntését, hogy nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy B. Roland bántalmazta Csengét, mielőtt az aknába dobta.

Balla Lajos tanácselnök bíró (j) a borsodnádasdi emberölési ügy másodfokú eljárásának helyszíni tárgyalásán 2020. július 2-án este annál a vízaknánál, ahol az áldozatot megtalálták. Fotó: Vajda János /MTI

A gyanúsított korábban azt állította, valóban találkozott a lánnyal a tragédia estéjén, ám Csenge egyszer csak közölte vele, hogy mennie kell. A férfi azt állította, hogy ezután elváltak, később azonban egy erdős részen megtalálta az eszméletlenül fekvő lányt. Azt hitte, hogy halott, és biztos volt benne, hogy őt gyanúsítják majd a megölésével. Ettől pedig annyira megijedt, hogy Csengét a vízaknába dobta.

Az ügyészség annak idején 14 év szabadságvesztést kért B. Rolandra abban az esetben, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. A 22 éves férfi azonban nem kötött alkut és végül 4 év fogházra ítélték első fokon. Az előzetesben töltött évek miatt pedig szabadon távozhatott a bíróságról az elsőfokú ítélet után.

Az ügyészség az ítéleti tényállás részbeni megalapozatlansága, a bűncselekmény téves jogi minősítése miatt, illetve a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A másodfokú eljárás során pedig olyan újabb bizonyítékok kerültek elő, amelyek a fellebbviteli főügyészhelyettes szerint egyértelműen bizonyítják, hogy B. Roland gátlástalanul ölte meg Csengét. A következő tárgyalás szeptember 10-én reggel lesz.

Kiemelt kép: A vádlott (b) a borsodnádasdi emberölési ügy másodfokú eljárásának helyszíni tárgyalásán 2020. július 2-án este. Fotó: Vajda János /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik