Belföld

A Keleti pályaudvarnál árulták az új dizájnerdrogot, hét embert fogtak el

Hét új pszichoaktív anyagot áruló drogkereskedőt fogtak el Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói tizenkét nap alatt. Az egyikre augusztus 7-én a Keleti pályaudvarnál csaptak le a nyomozók, amikor pont át akarta adni a szert a villamossal érkező kuncsaftjának. A 19 éves B. Bélát a helyszínen elfogták.

Egy héttel később a 41 éves K. Erzsébet kérte meg egyik férfi ismerősét, hogy vigye őt Hatvanba, ahol a nő átült egy másik férfi autójába. A nő az autóban 60 ezer forintot adott át a férfinek azzal a céllal, hogy tőle új pszichoaktív anyagot vásároljon. A rendőrök az átadás közben rajtaütöttek a pároson és megakadályozták, hogy a 125 gramm új pszichoaktív anyag gazdát cseréljen.

A rendőrök a nőt és az új pszichoaktív anyagot átadó Cs. Lászlót a helyszínen elfogták. Később a férfi bérelt szigetszentmiklósi szobájában is kutatást tartottak a nyomozók, ahol több mint 50 gramm új pszichoaktív anyag került elő, illetve annak porciózásához használatos mérleg és simítózáras tasakokat is lefoglaltak.

A harmadik elfogásra a józsefvárosi Asztalos Sándor utcai villamosmegállóban került sor, ahová két férfi érkezett azért, hogy ott új pszichoaktív anyagot vásároljanak. G. Mihály 41 éves mátészalkai lakos – a rendőrök szeme láttára – mindkét férfinek átadott egy-egy adag új pszichoaktív anyagot. Az átadást követően a rendőrök a mátészalkai férfit, valamint társát, az 56 éves R. Imrénét a helyszínen elfogták. Az asszony táskájából közel 50 gramm új pszichoaktív anyag került elő.

A negyedik rajtaütésre kedden került sor a Terézvárosban, ahol további két kereskedőt – S. Lászlót, valamint „beszállítóját” M. Kálmánt fogták el a rendőrök. Ezúttal is mindkét kereskedőnél találtak pénzt és több adag, eladásra összekészített új pszichoaktív anyagot is. A BRFK új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a négy ügyben érintett hét kereskedő ellen.

 

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik