Belföld

Drága marad az alma

Sokan nem hisznek a szemüknek, amikor gyümölcsöt akarnak vásárolni. Idén brutálisan drágultak a gyümölcsök, ennek pedig nemcsak az az oka, hogy a koronavírus-járvány miatt előbb a szállítás okozott gondot, aztán meg a kiesett bevételt akarták pótolni a boltosok, árusok, hanem a munkaerő-hiány meg az idei fagykárra és aszályra is hivatkoznak agrárpiaci szakemberek. És azt mondják, jobb, ha hozzászokunk a magas gyümölcsárakhoz. Ez azt is magával hozza, hogy sokan egyre kevesebb gyümölcsöt fognak vásárolni.

A nyári alma szezonjának lassan vége, érnek azok a fajták, amelyeket télen és tavasszal fogyasztunk. Aki abban reménykedett, hogy a tavalyihoz hasonló árak fognak kialakulni, annak csalódnia kell.

A Világgazdaság összeállításából kiderül, hogy több tényező is felfele húzza az alma árát. A legfontosabb az, hogy gyenge termés várható, a tavalyi készletek pedig már elfogytak. „Az idei uniós termés a várakozások szerint ugyanakkora lesz, mint a múlt évben, vagyis 10,7 millió tonna. Magyarországon viszont a 2019-es 400 ezer tonna után csak 300-350 ezer tonnáról szólnak az előrejelzések” – írja a lap. Markáns különbség az is, hogy míg tavaly augusztusban, a szezon kezdetekor még volt egy-két hónapra való étkezési alma a hazai hűtőtárolókban, addig mára teljesen elfogytak a készletek – hívta fel a figyelmet Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik