Belföld

Mesterházy Attila indul az MSZP elnöki posztjáért

Elindul az MSZP elnökválasztásán – jelentette be Mesterházy Attila. A szocialista politikus Facebook-oldalán azt írta, amióta a párt támogatottsága történelmi mélyponton van, sokan kérdezték tőle, indul-e a társelnöki pozícióért, és lát-e esélyt arra, hogy újra erősödjenek, a válasza pedig az, hogy igen. Mesterházy szerint az Orbán-rendszer leváltása kizárólag az ellenzéki pártok teljes összefogásával lehetséges, közös jelöltekkel és közös listával. Azt szeretné, hogy az MSZP olyan szavazókat szólítson meg, akiket más pártnak nem sikerült, ezzel erősítve az ellenzéki szövetséget.

Mesterházy, aki jelenleg a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke, 2010-től már volt az MSZP első embere, 2014-ben ő vezette a baloldali pártok közös listáját miniszterelnökként. A választási vereségbe nem bukott bele, de kevéssel később, az EP-választás kudarca után lemondani kényszerült.

2018-ban ismét indult a pártelnöki posztért, de 54:46 arányban alulmaradt Tóth Bertalannal szemben.

Az MSZP szeptember 19-én tartja tisztújító kongresszusát, ahol a párt átáll a társelnöki rendszerre, azaz egy férfi és egy női vezetőt választ. Tóth Bertalan már korábban bejelentette, hogy újraindul a posztért, méghozzá Kunhalmi Ágnessel párban.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik