A nyereség talán jogszerűen jár az üzletembereknek, az ügyek intézőinek, de én meg vagyok győződve, hogy lealacsonyítja az orvos jellemét
– tudatta hajdan Pierre Bretonneau, a XVIII. században élt francia orvos. Azért ez a bevezető idézet, mert újra olvastam a hírről: Dr. Udvary Jánost első fokon tízrendbeli üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében bűnösnek mondta ki a Veszprémi Járásbíróság, miután a doktor életmentő műtétekért is kért előre 100-150 ezer forintos „hálapénzt”.
A bíróság 3 év 6 hónapi végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év foglalkozástól eltiltásra ítélte. A másodfokú Veszprémi Törvényszék azonban 2 évre mérsékelte a büntetést, nyilván azért, hogy azt próbaidőre felfüggeszthesse. A Btk. szerint ugyanis csak a két évet meg nem haladó szabadságvesztés függeszthető fel, persze az is csak akkor „ha – különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető”. Mint az ítéletből kiderült, a törvényszék szerint fontosabb, hogy az orvos az ő speciális tudásával dolgozhasson, mintsem, hogy börtönben üljön. Ezzel a logikával Kulcsár Attilát, a K&H brókerbotrány vádlottját is engedhették volna tovább brókerkedni, hisz az ő „speciális tudásával” – az ügyfelek pénzének offshore cégeken történt átfuttatásával egyeseknek hatalmas hozamot hozva – 23 milliárd megmozgatott forint után „mindössze” nyolcmilliárd volt a kár.
Udvary doktort – büntetésének próbaideje alatt – még ki is tüntették, de mint utóbb megtudtuk, ezt csak egy „adminisztrációs hiba” okozta. Ahhoz, hogy az orvosok és a betegek is pontosan értsék, mi a különbség a vesztegetés és a hálapénz között, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ egy részletes tájékoztatóban próbálta ezt tisztázni.
Ebből idézném röviden és némileg egyszerűsítve a lényeget:
Amennyiben az egészségügyi intézmény vezetőjének utasítása lehetővé teszi a dolgozói számára a hálapénz elfogadását, a beteg akkor is csak utólag, saját elhatározásból és a gyógyító tevékenységével összefüggésben adhatja. Ha viszont az egészségügyi intézmény vezetője nem adott ki ilyen utasítást, akkor a hálapénz bármilyen formája jogellenes.
Lássuk be, ez több szempontból is meglehetősen bizarr helyzet. Ugyanazt a munkát végző két orvos ugyanolyan szituációban attól függően fogadhat el „jogszerűen” hálapénzt, hogy hol dolgozik. Ha az egyik kórház igazgatója engedi a hálapénz elfogadását, a másiké meg nem, akkor dr. X jogosan kapta az extra pénzt, dr. Y. pedig bűncselekményt – vesztegetés elfogadását – követett el. Arról már nem is beszélve, hogy az a beteg, aki dr. X-nek hálapénzt ad, jogosan jár el, míg a dr. Y-nak hálapénzt adó beteg esetleg veszteget anélkül, hogy bármelyiküknek fogalma lenne arról, hogy van, vagy nincs ezzel kapcsolatos igazgatói utasítás.
És mindezt azért, mert a jogalkotóink úgy gondolták, hogy a Munka Törvénykönyvével felülírhatják a Büntető Törvénykönyvet.
A Btk. – elvileg – mindenkire nézve egyformán kötelező erővel határozza meg a vesztegetés bűntettét:
„Aki gazdálkodó szervezet (például kórház) részére vagy érdekében tevékenységet végző személynek (például orvosnak, nővérnek) vagy rá tekintettel másnak azért ad vagy ígér jogtalan előnyt, hogy a kötelességét megszegje, bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ha a vesztegetést önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban követik el (az orvos a beteggel szemben ilyen), a büntetés 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
Nem kell ehhez az, hogy az orvos vagy a nővér tényleg meg is szegje a kötelességét, elég annyi, hogy a beteg kivételezést szeretne: a többieknél jobb elhelyezést, előbbre kerülni a várólistán, másokat megelőzve reggelre tenni a műtétjét és így tovább. Akár csak azt is, hogy ha legközelebb megint ugyanide kerül, már úgy bánjanak vele, mint egy „VIP” beteggel. Legyünk őszinték, biztos, hogy tényleg csak és kizárólag a hálánkat akarjuk pénzben, vagy ajándékban kifejezni?
A másik oldalon, a vesztegetés elfogadójánál alapesetben még a kötelességszegés szándéka sem kell: „Aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ha tényleg meg is szegi a kötelességét, a büntetése már 1-5 évig, ha mindezt üzletszerűen teszi, 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Ha pedig önálló intézkedésre jogosult a vesztegetés elfogadója, a büntetése eleve magasabb, a 3 év helyett 1-5 év, az 1-5 év helyett 2-8 év, üzletszerűség esetén 5-10 év.
A törvény azt is kötelességszegésnek tekinti, ha a kötelesség teljesítését valaki ahhoz köti, hogy azért előnyt kapjon. Egyszerűbben fogalmazva, elég, ha az orvosnak azt mondja a beteg, hogy „Doktor úr, nagyon hálás leszek”, az orvos pedig csak ugyanazt teszi, amit egyébként is tennie kell, a doki már elkövette a vesztegetés elfogadásának bűntettét. Sőt, még az is elég, ha egyetért azzal, hogy kollégája, vagy az osztályán dolgozó nővérek „hálapénzt” fogadnak el.
Láthatjuk, a Btk. nem tréfál, a vesztegetés legenyhébb formáit is nem csekély büntetéssel fenyegeti.
Ehhez a szigorhoz képest aligha érthető a Munka Törvénykönyvének az a rendelkezése, amely így szól: „a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki”. Ez a szabály azt jelenti, hogy a Btk.-nak a mindenkire kötelező büntető rendelkezését egy munkáltató – esetünkben egy kórház, vagy rendelőintézet igazgatója – egy egyszerű utasítással felülírhatja, nevezetesen azzal, hogy „engedélyezi” a hálapénz elfogadását.
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe kimondja, hogy „az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, amely mind a beteget, mind a hozzátartozóját arról győzi meg, hogy az orvosilag szükséges ellátás minősége független minden egyéb juttatástól”.
Az eredetileg 2012-ben hatályba lépett etikai kódex szövegét utóbb módosították, pontosabban kiegészítették, nem utolsó sorban a hálapénzt érintő részében: „Minden orvosnak erkölcsi kötelessége, hogy mindent megtegyen a hálapénz visszaszorítása, illetve végleges megszüntetése érdekében. A hálapénztől élesen el kell különíteni az előre kért, elvárt, felajánlott, vagy elfogadott anyagi juttatást vagy egyéb előnyöket, amely törvénysértő és egyben kirívóan súlyos etikai vétség.”
A kódex kiegészítése utal a hálapénz meglétének okaira is: „a hálapénz legfőbb oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése. Mögötte az egészségügyi rendszer működésének zavara áll. Jelenleg a jogszabályok és a társadalmi felfogás bizonyos határok között a hálapénzt eltűri. Gyakran kötődik szakterülethez, pozícióhoz, eszközökhöz és számos szubjektív tényezőhöz. Ez feszültséget tart fenn az orvostársadalomban. A hálapénz megalázó, mert az orvos függetlenségét is veszélyezteti”.
Íme a 21. század orvostársadalma, pontosabban annak új vezetésű kamarája ismét felfedezte a 18. századi Pierre Bretonneau – e cikk elején már idézett – gondolatát.
Nem úgy Cser Ágnes szakszervezeti elnök, aki az érdekképviselet nevében etikátlannak és igazságtalannak tartja az orvoskamara javaslatát, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát. Szerinte „az orvos és a beteg büntetése a hálapénz miatt megrontaná a közöttük lévő bizalmi kapcsolatot, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tisztességes gyógyító munka folyjon”. Szerintem meg éppen a borítékban, szégyenkezve zsebekbe dugdosott paraszolvencia rontja meg a bizalmi kapcsolatot, alázza meg az orvost és teszi még kiszolgáltatottabbá a beteget.
Cser Ágnes véleménye annyira elképesztett, hogy a téma komolysága ellenére eszembe juttatta Henny Youngman amerikai humorista viccét: „Egy fantasztikus orvos megállapította, hogy a betegének csak hat hónapja van hátra. Amikor a beteg nem tudta kifizetni a számláit, kapott újabb hat hónapot.”
Bár nem vagyok nyelvész, de úgy gondolom, hogy a nyelvekben egy-egy fogalomra használt kifejezés valamelyest tükrözi az adott társadalom véleményét egy adott jelenségről. Miközben már a „paraszolvencia” szó is, bármilyen furcsa, magyar nyelvi találmány, az annak szinonimájaként használt és kissé álságosan hangzó „hálapénzt” a nemzetközi gyakorlatban egészen más szavakkal fejezik ki: „informal paymentnek” (informális fizetésnek), vagy – ami még inkább beszédes ––under-the-table payment–-nek (asztal alatti fizetségnek) hívják. Ez utóbbi kifejezést többnyire az illegális fizetésekre, a zsebből zsebbe vándorló pénzekre alkalmazzák.
A Pulzus Kutató reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a lakosság 59 százaléka szerint akkor tűnne el a hálapénz, ha Magyarországon is európai szintű lenne a betegellátás. Ugyanakkor 43 százalék úgy gondolja, hogy a hálapénz soha nem fog megszűnni.
Remélem, nem ez utóbbiaknak lesz igazuk.
Kiemelt kép: Getty Images
