Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a többszörös magyar bajnok asztaliteniszező, P. Róbert ellen drogkereskedelem miatt. A 46 éves edzőt azzal vádolják, hogy a feltételes szabadlábra helyezése alatt is kábítószert árult a zuglói otthonában.
P. Róbertet három és fél év szabadságvesztésre ítélték korábban azért, mert asztalitenisz-edzőként dolgozva kokaint árult az ismerőseinek. Mivel semmi gond nem volt vele a váci börtönben, ezért feltételes kedvezménnyel szabadulhatott.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat által beszerzett adatok alapján azonban az edző később újra a rendőrség látókörébe került. A sportolót azzal gyanúsították meg, hogy kábítószert árult a zuglói lakásán, illetve azt barátnője, a 37 éves K. Orsolya lakásán tárolta is.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a megalapozott gyanú szerint a kocsijukban és a lakásukban közel egy kiló kokaint, 49 gramm marihuánát és 269 gramm kábítószergyanús tablettát találtak a nyomozók, a lakásában kábítószer adagolásához, fogyasztásához használt eszközöket is lefoglaltak.
Értesüléseink szerint az edző tagadta a bűnösségét a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során, s azzal védekezett, hogy nem az övé a kábítószer. A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emelt vádat ellene, azzal, hogy ítéljék letöltendő fegyházra, s rendeljék el a feltételes szabadságra bocsátásból fennmaradó több mint egyéves büntetésének a letöltését is.
Mivel P. Róbert különös visszaesőnek minősül, ez azt jelenti, hogy 5-25 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat, ha beigazolódik a bűnössége.
P. Róbert nagy tehetségnek számított fiatalkorában. Második lett az ifjúsági TOP 12-es versenyen, később pedig tagja volt a válogatott gerincét adó BVSC bajnokcsapatának is, de nyert aranyérmet egyéniben, párosban és vegyes párosban is.