Belföld

Felfüggesztették Göd momentumos polgármesterét

A gödi képviselő-testület pénteken ismét napirendre vette és meg is szavazta azt a beadványt, amely két hétre felfüggeszti Balogh Csaba momentumos polgármestert – írja az ellenzéki párt közleménye. A Momentum az ügyben „Samsung-koalíciót” emleget, jelezve, hogy a felfüggesztést a Fidesz mellett a DK, az LMP és a Jobbik támogatta.

A felfüggesztés lehetőségét már két héttel ezelőtt is megszavazták a képviselők egy fegyelmi eljárással együtt, de akkor Balogh a döntés felülvizsgálatát kérhette. A felfüggesztést Balogh Csaba ezután bíróságon támadja meg.

„Göd fejlődése és Samsung elleni küzdelme tekintetében ez az állapot nem tartható. Ez a mostani helyzet alkalmat ad, sőt megköveteli, hogy mindenki átgondolja, hogy milyen formában szeretné folytatni a város vezetését, milyen formában tud együtt dolgozni az eredetileg kitűzött célok érdekében” – olvasható a közleményben.

Még júniusban írtunk arról, hogy kisebbségbe került Gödön a polgármester, miután az ellenzéki tömb kettészakadt, a DK, az LMP és a Jobbik képviselői a Fidesszel együtt szavazva csökkentették Balogh Csaba hatáskörét. Az ellenzéki képviselők diktatórikus vezetési stílussal, hivatali visszaéléssel és a testület megtévesztésével vádolták a polgármestert, aki szerint viszont a három említett párt képviselői a Fidesszel együtt hoztak meg olyan döntéseket, amelyek a Samsung pozícióját erősítették. A dél-koreai cég ugyanis lakossági tiltakozás ellenére bővítené üzemét a városban, amit a kormány azzal is megtámogatott, hogy a gyár környezetét különleges gazdasági övezetté minősítette, ezzel elvonta Göd bevételeinek a harmadát, amit a fideszes többségű megyei önkormányzathoz irányított. A veszélyhelyzetben meghozott döntést a kormányoldal végül törvényerőre is emelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik