Belföld

Tüntetést szerveznek a magyar sajtószabadságért

Az Index főszerkesztőjének elbocsátását követően a Momentum Mozgalom tüntetést szervez a lap szerkesztősége elé július 24-én pénteken 18 órára.

A Facebook-esemény szerint hívják mindazokat, akik nem hallgatnak, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett.

Mint fogalmaznak, az Index szerkesztősége elmondta, mi történik: beavatkozás a munkájukba, fenyegetés, zsarolás, kényszerítés, nyomásgyakorlás, ellehetetlenítés. Ahol kicsinálják az összes szabad médiumot, ahol rémhírterjesztésért visznek el rokkantnyugdíjasokat, az nem egy demokratikusan működő jogállam, teszik hozzá.

Egy demokráciában nem történhet olyan, hogy szervezeti átalakításokra és szinergiákra hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot.

– írták.

A tüntetésen a résztvevőkkel a Karmelita kolostorhoz vonulnak majd.

Kérnek mindenkit, hogy a járványhelyzetre való tekintettel az eseményen viseljen maszkot.

Az Index kirúgott főszerkesztője: Pénzt ajánlottak, ha közös megegyezéssel távozok
Bodolai László, az igazgatóság elnöke azonban cáfolja Dull Szabolcs állításait.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik