Belföld

Októberben választják meg Bogdán László utódját Cserdiben

Október 4-én tartják az időközi polgármester-választást Cserdiben – írja az Index a valasztas.hu adatai alapján.

A választást azért kell megtartani, mert Bogdán László, Cserdi polgármestere a közelmúltban tragikus körülmények közt elhunyt. A választásig a polgármesteri teendőket az alpolgármester látja majd el.

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Az egyik legismertebb roma vezető 46 éves volt.

Bogdán László 1974. június 3-án született. 2002-ben független jelöltként lett a zömében romák lakta baranyai falu alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere. Azóta számos olyan akcióval hívta fel magára és a településre a figyelmet, amelyek a cigányság felemelésére irányultak. Vezetésével mintafalu lett Cserdi: oktatási program indult, ami főként a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket tömörítette, melynek köszönhetően a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, sokat segítve ezzel a rászorulókon.

Bogdán polgármestersége idején a faluban rendkívüli rossz bűnügyi statisztikák után szinte megszűnt a bűnözés.

A cserdi polgármester januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott, amiért sokat tett a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.

Cserdi üzenete: az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól
Bogdán László polgármester vezetésével a koronavírus-járvány idején 2200 családot értek el a cserdiek, és szétosztottak több mint 20 tonna krumplit és hagymát.

Kiemelt kép: Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi független polgármestere, cigány polgárjogi aktivista, a Raoul Wallenberg-díj egyik idei kitüntetettje az elsimerés átadóünnepsége előtt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) budapesti székházában 2020. január 16-án. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik