Belföld koronavírus

Szlávik: Egyelőre elég a maszkhasználat szigorítása

Jelenleg nem kell bevezetni szigorú korlátozásokat, hiszen a magyar járványügyi helyzet ezt nem teszi most szükségessé, ugyanakkor a maszkhasználat szigorítását helyesnek tartja Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa, aki erről az ATV Heti Napló című műsorában beszélt. Hozzátette, hogy az országban kialakult gócpontok kezelhetők.

A főorvos úgy véli, megelőzhető a második hullám Magyarországon, mert a magyar szabályok sokkal szigorúbbak, mint más országokban érvényben lévő intézkedések és egyelőre nem látja úgy, hogy az iskolák és egyetemek esetében külön intézkedést kellene hozni. Szlávik elmondta azt is, hogy ha az emberek alkoholt fogyasztanak, lazábban tartják be a szabályokat és valamint attól, hogy Magyarország jó helyzetben van, még nem szabad járványszkeptikusnak lenni.

Az infektológus arra a felvetésre, hogy korábban a nyár beköszöntétől várták a járvány visszaszorulását, úgy válaszolt, hogy az Egyesült Államokban a déli részen kifejezetten terjed a koronavírus, ahol ezekben az időszakokban nagyon meleg van. Ennek oka lehet, hogy a meleg miatt jobban visszahúzódnak az emberek légkondicionált helyekre, ahol tömörülnek, és nem használnak maszkot, ez is okozhatja a járvány terjedését.

Szlávik János megjegyezte, hogy Magyarországon hogy a kórházban fekvő, koronavírusos betegek száma folyamatosan csökken, az elmúlt napokban 10-20-25 számban stabilizálódott az ápolt betegek száma. Elmondta azt is, hogy a szennyvíztisztítókból vett mintákból egy-két héttel meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát, ez alapján a következő két hétben még nem várható nagy hullám.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik