Belföld

Hős taxis segített elkapni az idős pesti asszonyok rémét

Egy férfi szerda délelőtt egy VIII. kerületi  lakóház bejárati ajtajánál kitépte egy idős asszony nyakából két arany nyakláncát, majd elszaladt – olvasható a rendőrség honlapján. A nővel volt a férje is, aki azonnal az elkövető után iramodott, de nem tudta utolérni, mert a férfi beült egy taxiba és elhajtott.

Az esetet látta egy taxisofőr is, aki beültette az idős férfit az autójába és a másik taxis után ment, miközben hívta  rendőrséget. A bejelentővel végig vonalban voltak a rendőrök, akik kollégáikat a helyszínre irányították. A járőrök az Orczy térnél meglátták az elkövetőt egy piros lámpánál várakozó taxiban, majd az autó elé álltak és elfogták a férfit.​​

A rendőrök a 28 éves budapesti S. Márk zsebében megtalálták az ellopott két arany nyakláncot, továbbá 4 gramm marihuánát is. Mint kiderült S. Márk, amikor beült a taxiba azt mondta, hogy őt rabolták ki és azért kell sietniük, mert tudja, hol van az elkövető.

A nyomozók kiderítették, hogy a férfi az elmúlt hónapban Ferencvárosban és Józsefvárosban is követett el hasonló bűncselekményeket. S. Márk akkor is a sértettek nyakláncát tépte ki, volt olyan eset, amikor egy idős asszonyt a földre lökött, egy másiknak pedig a nyakát szorította meg a támadás során.

S. Márkot őrizetbe vették, Bíró Viktor Ernő taxisofőrt pedig elsimerésben és jutalomban részesítette a budapesti rendőrfőkapitány.

Kép és videók: Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik