Belföld

Nem sérültek a személyiségi jogai a gyerektáborok korábbi főnökének, akiről megírtuk, luxusvillából jár dolgozni

Hornyák Tibort 2017 végén leváltották az Erzsébet Táborok Kft. éléről, nem sokkal azután, hogy a 24.hu kiderítette, a rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős hivatalnok a Balaton-part egyik legdrágább szálláshelyét nap 110 ezer forintos áron bérelte ki magának, és onnan járt be zánkai munkahelyére.

110 ezer naponta: luxusvillából jár dolgozni a gyerektáborok főnöke
A rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkára a Balaton-part egyik legdrágább szállásáról jár be nap mint nap a zánkai irodájába.

Cikkünk megjelenése után Hornyák személyiségi jogi pert indított kiadónk és a cikket jegyző újságírók, illetve a felelős szerkesztő ellen, és kétmillió forint sérelemdíjat követelt. Az Erzsébet Táborok Kft. korábbi ügyvezetője minden pert elvesztett, de a Kúria döntésébe sem nyugodott bele, az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte a cikk megsértette a jóhírnévhez fűződő jogát, és olyan látszat keletkezett, hogy a rászoruló gyermekek üdültetésére fordítandó közpénzből bérel luxusnyaralót. Emellett kifogásolta a magán- és családi élet, valamint magánlakás megsértését is a cikkben közzétett fotók miatt.

A hvg.hu szúrta ki, hogy az Alkotmánybíróság elutasította Hornyák panaszát, az indoklás szerint azért, mert cikkünk nem tüntette fel hamis színben a valós tényeket, és nem sérültek Hornyák személyiségi jogai. Mint az AB megállapította,

a cikk azt a közéleti kérdést vetette fel, hogy a rászorulók nyaralását biztosító, közpénzt felhasználó közalapítvány főtitkára miért és miből jár luxusnyaralóból dolgozni a gyerektáborba.

Az Alkotmánybíróság szerint a Kúria helyesen értékelte, hogy az indítványozó feladatköre és a cikk témája között szoros összefüggés van:

a rászoruló gyermekek táboroztatásáért (nyaralásáért) felelős alapítvány főtitkárának saját nyaralása sem érdektelen a közvélemény számára.

A cikk tehát közéleti kérdés megvitatásához járult hozzá, ami a véleménynyilvánítási szabadság fokozottabb védelmét élvezi.

Az AB-határozat hangsúlyozza, a tisztviselő magánélethez fűződő jogai sem sérültek, a közölt felvételek nem ábrázoltak sem magánszemélyt, sem személyes használati tárgyat. Másrészt a bérlemény tulajdonosa már korábban hozzáférhetővé tette az ingatlan címét és arról képeket, így Hornyák abban a tudatban választotta magánélete ideiglenes színhelyéül a nyaralót, hogy tudhatta, arról hozzáférhetők felvételek.

A döntést a Varga Zs. András, Handó Tünde, Pokol Béla, Schanda Balázs és Szívós Mária alkotta öttagú tanács hozta meg.

Kiemelt kép: MTI Fotó; Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik