Belföld

Kamupártok vezetői ellen emeltek vádat, Seres Mária lehet az érintett

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal vádol egy házaspárt, hogy a 2014. évi országgyűlési választások alkalmával a kampánycélra kapott állami támogatásból 117 millió forintot eltulajdonítottak, azt nagyrészt magáncéljaikra használták fel – közölték hétfőn.

A vádirat szerint mind a férj, mind a feleség rendelkeztek egy-egy saját párttal, melyek csak formálisan működtek, a tagokat ismerőseik közül gyűjtötték össze. 2013-ban – készülve az egy év múlva esedékes parlamenti választásra – a házaspár egy új pártot alapított, melynek vezetője egy ismerősük lett, azonban a párt nevében meghatalmazással a férj járt el teljeskörűen. Az új párt indult is a választáson, 67 egyéni jelöltet állított. Az államtól közel 300 millió forintot kapott a párt a kampányra, mely összeget a törvény szerint kizárólag kampánycélra (pl. plakátolás, rendezvénytartás, reklám stb.) lehetett költeni.

Ahogy a pénz megérkezett a párt bankszámlájára, annak egy részét a férj meghatalmazás alapján átutalta a felesége pártjának számlájára, az asszony pedig azt nagyrészt tovább utalta a férje pártjának bankszámlájára. Az átutalások jogcíme mindig kampánytevékenység volt, de ilyet a pártok nem végeztek, azt a vádlottak csak kitalálták. A pénzből a férj 75 millió forintot készpénzben felvett. A nő is vett fel készpénzt pártja bankszámlájáról, sőt Budapesten egy ingatlant is vásárolt a pénzből.

Vádlottak összesen 117 millió forintot tulajdonítottak el a kampányra kapott állami támogatásból, ennyi vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja a házaspárt, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak. Emellett pénzbüntetésre, továbbá a jogtalanul szerzett vagyon elkobzására is indítványt tett az ügyészség. A nyomozás során a vádlottak két ingatlanát is zár alá vette a nyomozó hatóság, így a vagyonelkobzás részben biztosítva van. Mivel a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált pártok még ma is működnek papíron, ezért azok megszüntetését is indítványozta az ügyészség.

Bár az ügyészségi közleményben nem szerepelnek nevek, a leírás ráillik Seres Máriára és férjére, Stekler Ottóra, és az MTI úgy tudja, hogy az érintett párt a Seres Mária Szövetségesei. 

A Frissmédia.hu szintén azt írja, hogy Seres és férje ellen emeltek vádat.

2015 decemberében a Népszava azt írta, hogy a Seres Mária Szövetségesei jelöltjeinek (67 fő) felét gyanúsítottként már kihallgatta a rendőrség, de a többi jelöltre is ez vár.

Seresékről 2019 áprilisában Gulyás Márton készített filmet, amelyben azt állította, hogy fél tucat párt működött és működik maffiaszerűen a Magyarországi Zöld Párthoz és a 2009-es, képviselői költségtérítések eltörléséről szóló népszavazáshoz kapcsolódó Seres Máriához, és egy nyíregyházi körhöz. Gulyás szerint a 2014-es és a 2019-es választás során a házaspár 2 milliárdnál is több állami támogatást tüntethetett el a hozzájuk kötődő kamupártokon keresztül.

Gyakorlatilag maffiaszerűen működtek a kamupártok Seres Mária körül
A Gulyás Márton-féle Partizán egy másfél órás dokumentumfilmben ment utána kétmilliárd eltűnt forintnak és a 2014-es kétharmadnak.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik