Belföld

Láthatás alatt esett a kisfiáért érkező volt feleségének egy ittas férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 44 éves férfival szemben, aki egy vita során bántalmazta a volt feleségét, és megpróbálta megakadályozni abban, hogy értesítse a rendőrséget.

Az elvált házaspár egyik közös gyermeke a férfinál volt láthatáson, amikor megjelent nála az anya, és közölte, hogy volt férje ittassága miatt hazaviszi a kisfiúkat. A férfi ezt nem akarta hagyni, ezért a vita eldurvult, melynek során a férfi több alkalommal meglökte a sértettet, aki ezért értesíteni akarta a rendőrséget.

A férfi azonban az asszonnyal dulakodva megpróbálta megakadályozni a bejelentés megtételét, de nem járt sikerrel, mivel a nagyobbik gyermekük, illetve egy férfi is a nő segítségére sietett. Ennek ellenére a férfi még akkor is bántalmazta a nőt, amikor az vonalban volt a 112-es segélyhívóval, sőt mialatt a nő bejelentést tett, kicsavarta a kezéből a mobiltelefonját és azt földhöz vágta.

A férfi végül csak akkor hagyott fel az asszony bántalmazásával, amikor az intézkedő rendőrök a helyszínre értek. A nőnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek, valamint a mobiltelefonja is tönkrement.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik