Belföld

Lezuhant két kőműves a kiskunhalasi csarnok építésekor, eltört alattuk a korhadt létra

Beismerő vallomást tett az a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolt kiskunhalasi vállalkozó, akinek a felelőtlensége miatt lezuhant a létráról két kőműves a helyi sportközpont egyik csarnokának az építési munkálatai során.

A vád szerint a kiskunhalasi férfi  irányította tavaly nyáron az építés munkálatait. Feladata és felelőssége volt a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése, valamint a munkavédelmi szabályok betartatása és a munkavédelmi eszközök biztosítása is.

Az ominózus napon a kőművesek a csarnok belső falát vakolták egy három méter magas fa létraállványról. Az állványt korábban külső és belső munkálatokhoz egyaránt használták, ezért az többször is megázott. Ennek következtében az állványzat egyik elkorhadt kereszttartó foka eltört és a rajta tartózkodó két munkás a földre zuhant. A baleset során mindketten nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedtek: egyikük szárkapocscsontja, sípcsontja és a bokája is eltört, lábát a baleset óta korlátozottan képes terhelni. A másik dolgozónak pedig a sarokcsontja tört el.

A baleset megelőzhető lett volna, ha a vállalkozó az időjárás viszontagságainak kitett állványzat vizsgálatát nem mulasztja el és az állványon történő munkavégzéshez szükséges testhevedert, valamint fejvédő sisakot biztosítja, használatukat megköveteli és ellenőrzi. A férfi a keresőképtelenség idejére az üzemi balesetben megsérült dolgozóinak sérelemdíjat fizetett. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség próbára bocsátást indítványozott vádiratában a vállalkozóval szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik