Belföld

Illegális gyorsulási versenyek miatt razziáztak Budapesten

Az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása miatt razziázott a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a főváros egész területén.

A kétnapos komplex ellenőrzés kiterjedt a gyorshajtók kiszűrésére, a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére, valamint az akció keretén belül vizsgálták az autók engedély nélküli átalakítását is.

Az akció ideje alatt 24 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárt, volt olyan autós, melynek vezetője 70 km/h óra helyett 126 km/h-val közlekedett a Soroksári úton. Egy 18 éves sofőrről kiderült, hogy soha nem volt vezetői engedélye; őt a Nagykőrösi úton állították meg a rendőrök, amikor 50 km/h óra helyett 106 km/h-s sebességgel vezetett egy autót. A 18 éves fiatal az ellenőrzés után gyalog volt kénytelen folytatni az útját.

Az egyenruhások 11 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, abból hét esetben engedély nélküli átalakítás miatt bírságoltak meg a kocsitulajdonost, négy ember pedig közigazgatási bírságot kapott. A rendőrök a Várkert Bazár és a Lurdy ház környékén is fokozottan ellenőrizték a közlekedőket és kiemelt figyelmet fordítottak a „jogellenes gyorsulási futamok” visszaszorítására. A BRFK folytatni fogja az ellenőrzéseket az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik