Belföld

Hatmilliárdos károkozással gyanúsítja az ügyészség a Széchenyi Bank volt vezetőit

Több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a Széchenyi Bank korábbi vezetői a bűntársaikkal. A bűnszervezet tagjait a nyomozó ügyészek vették őrizetbe kedden egy nagyszabású akció keretében.

A gyanú lényege szerint a kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán jött létre a bűnszervezet, amelyben a bank közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság kölcsönhöz nem juthatott volna. A felvett összegek döntő hányadát pedig rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.

A cégek a hiteleket nem fizették vissza, azokból végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot. Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei az ügyészség által 2019 decemberében hatáskörbe vont nyomozás keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével egy nagyszabású, húsz helyszínt érintő és százkilencven embert mozgósító akcióban kutatásokat tartottak és elfogásokat hajtottak végre. Ennek során a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le.

A nyomozó ügyészek 19 embert hallgattak ki gyanúsítottként és kilenc gyanúsítottat őrizetbe vettek. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben szerdán két férfi és egy nő letartóztatását indítványozta az ügyészség, további öt férfi és egy nő bűnügyi felügyelet alá helyezését kérték. Erről a Fővárosi Törvényszék nyomozási bírája csütörtökön dönt.

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik