Belföld

Tüttő Kata: a kukaholding elnyelte a budapestiek pénzét

Még egyetlen forintot sem utalt vissza az idén elvégzett munkáért.

Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese a 168 Órának azt mondta, mostanra valóban 0, azaz nulla forint van a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. számláján. Tüttő Kata szerint a működés még egy ideig megoldott. Folyószámlahitelből fedezik a következő időszak működését, a szemétszállítást, a bért.

A politikus emlékeztetett, a cég számláján azért nincs pénz, mert a nemzeti kukaholding – a budapestiektől pontosan, időben beszedett szemétdíjból – még egyetlen forintot sem utalt vissza az idén elvégzett munkáért.

Tüttő Kata szerint még van remény a pénz folyósítására, mert a számla bent van a kukaholdingnál. A főpolgármester-helyettes szerint ez nem először fordul elő, volt már a tartozás több mint 10 milliárdos is, a kukaholding folyamatosan vitatja a kifizetendő összeget.

A legarcpirítóbb, hogy úgy kezelik a budapestiek pénzét, hulladék-díját, mintha az adó lenne. Azaz nem adják vissza egy az egyben a budapestiek által a hulladék kezelésére beszedett pénzt a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő szolgáltató cégnek, hogy végezze a feladatot, hanem gyakorlatilag önkényesen döntik el, mi az, amit elfogadnak költségként és mi az, amit nem.

A szocialista politikus azt gyanítja, nem azért nem utalják vissza a fővárosnak, mert nem megfelelő az adatszolgáltatás,

hanem mert az a pénz, amit beszedtek a budapestiektől, már rég nincs a számlájukon. Elköltötték más, nem budapesti szolgáltatási veszteség finanszírozására. (…) Gyakorlatilag azért nem fizetnek és találnak ki mindig újabb és újabb indokot, például, hogy számoljuk meg, hány hajhagymája van a dolgozóknak, mert képtelenek fizetni.

Mártha Imre: szemétkáosz lehet Budapesten
Fennakadások lesznek a szemétszállításban, ha nem tudnak megegyezni a kukaholding által visszatartott pénzekről.

Tüttő Kata jelezte, ő és Karácsony Gergely főpolgármester is mindent megtesz azért, hogy visszaszerezzék a budapestiek pénzét. A főpolgármester-helyettes előzőleg a Klubrádiónak azt mondta, Orbán Viktor korábban erről már megállapodott Tarlós Istvánnal. Szerinte eljöhet a pillanat, amikor leáll a budapesti  szemétszállítás, de akkor gondoskodni fognak róla, hogy mindenki megtudja, a pénzét valaki eltette, másra költötte.

Karácsony felvetette a főváros kilépését, bedöntheti az egész kukaholdingot
Az állami cég a múlt év végén 12 milliárd forinttal tartozott a fővárosi hulladékcégnek, ha Budapest kilép a rendszerből, véget érhet a nagy pénznyelő története.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik