Nagyvilág

Katonák csaptak össze az indiai-kínai határon, legalább 20-an meghaltak

Húszra emelkedett az indiai-kínai határon kialakult összetűzés halálos áldozatainak száma – közölte az indiai hadsereg szóvivője kedden. A helyszínen elhunyt három áldozat mellett később további 17 indiai katona halt bele sérüléseibe. A Himalája térségében, a Galván folyó magasan fekvő völgyében fémrudakkal és kövekkel harcoltak egymás ellen az indiaiak és a kínaiak.

Az indiai és kínai csapatok időközben felhagytak a csatározással, a felek képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust. A két ázsiai ország között 1975 óta nem volt halálos kimenetelű összetűzés.

Kína azt állította, hogy az indiai határőrök kétszer is illegálisan kínai területre léptek, és provokálták a kínai katonákat. Peking és Újdelhi közt legutóbb májusban alakult ki feszültség, miután kínai katonák vonultak be olyan területekre, amelyeket India magáénak tart. Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A kínai ellenőrzés alatt álló, Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer katonát mozgósított. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai katonák pedig többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást, és össze-összeszólalkoztak.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem egy magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométer indiai területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, s ezért Indiához kell tartoznia.

kiemelt kép: SAM PANTHAKY / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik