Belföld

Átfestették a régi konzervgyári gépeket, majd újként felvettek rá több mint félmilliárdos támogatást

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal az öt férfival szemben, akik újként feltüntetett, valójában használt konzervipari gépekre vettek fel jogtalanul 671 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és magyar állami költségvetési támogatást.

Az egymással szorosan együttműködő, bűnszövetségben tevékenykedő férfiak vezetője tisztában volt a támogatások nyújtásának pontos jogszabályi feltételeivel, tudta, hogy az unió és a magyar állam kizárólag új gépek beszerzését támogatja jelentős összegekkel.

A férfi a saját cégein keresztül felszámolás alá került konzervüzemek gépeit vásárolta fel, majd a használt gépeket egyik társa segítségével kipofozta egy kicsit. Ez elsősorban újrafestést, átcsiszolást jelentett, illetve hamis táblákat szereltek a gépekre, azt a látszatot keltve, hogy azokat újként vásárolta.

A gépekről a bűnszövetség egy másik tagjának cége állította ki a valótlan tartalmú és túlárazott számlákat, majd azokat benyújtották a támogatást elbíráló hivatalnak. A vádlottak 2011-ben és 2014-ben három támogatást is elnyertek ezzel a módszerrel, így 671 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a támogatást nyújtóknak. Az elnyert pénz egy részét az elkövetők saját céljaikra fordították.

Az ügyészség hat évet kért a főbűnösre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, de letöltendőt kértek a társaira is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik