Belföld

Az önkormányzat tudta nélkül húztak fel egy óriáskereket a Velencei-tó partján

Felállítottak egy óriáskereket Velencei Korzón, a működéshez szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt. Gerhard Ákos a város polgármestere közleményében azt írja, hogy az önkormányzat semmit nem tudott az óriáskerék építéséről, a jegyzőnek

nincsen a birtokában az óriáskerék létesítésével, működtetésével kapcsolatos dokumentáció, nem ismert az üzemeltetésért felelős személy kiléte, valamint nem ismertek a működtetés részletei sem (üzembiztonsági intézkedések, befogadóképesség, nyitva tartás, díjtételek stb.).

A polgármester megjegyzi, hogy az üzemeltető nem vette figyelembe, hogy az építési szabályzat szerint a Velencei-tó partvédművétől mért 30 méteres védősávon belül a település sziluettjét megváltoztató, 5 méternél magasabb építmény nem építhető. Ráadásul az óriáskerék telepítésének helye feltöltött terület, erre figyelmeztették is a Velencei Korzó üzemeltetőjét.

A polgármester hangsúlyozza, hogy az óriáskerék működéséhez az önkormányzat nem járul hozzá, és reméli, hogy az üzemeltető jogkövető magatartást tanúsít az ügyben, és nem lesz szükség hatósági intézkedésekre.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után beszéltünk az óriáskerék tulajdonosával, Tonté Lászlóval, aki szerint alaptalan, amit az önkormányzat állít. Szerinte a terület, amin az óriáskerék is áll, a Velence Korzó Kft. bérelt területe, ő az üzemeltető, és amikor az önkormányzatnak korábban jelezték, hogy óriáskereket állítanának fel, a hivatal a kft.-hez irányította őket, és a céggel mindenben megállapodtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik