Belföld koronavírus

Tiltakoznak a gyógyszerészek Kásler döntése ellen

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke közleményben kért bocsánatot a magyar patikusoktól, „a döntéshozók helyett”.

Mint megírtuk, Kásler Miklós miniszter pénteken bejelentette, kik kapják az egészségügy dolgozói közül az 500 ezer forintos juttatást a járvány idején tanúsított helytállásukért.

A felsorolásból azonban végül kimaradtak a gyógyszerészek, amit a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán, a kamara honlapján közzétett közleményben nehezményez.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az Emmi által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri” – írja Hankó Zoltán.

Forrásaink szerint nagy a felzúdulás a patikusok között, hiszen a gyógyszertárak szakdolgozói is nyomás alatt voltak az elmúlt hónapokban, és az 1997-es egészségügyi törvény a gyógyszerészeket is az egészségügyi dolgozók közé sorolja.

„A döntésért – a döntéshozók helyett – az elnézésüket kérem” – zárja közleményét a gyógyszerészkamara vezetője.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik