Belföld

Szabadstrand-támogatásból felújították, most fizetőssé tették a vízparti területeket

A Magyar Turisztikai Ügynökség csaknem 3 milliárd forintos fejlesztési keretet kapott tavaly az államtól a balatoni szabadstrandok fejlesztésére. Fonyód ügyesen pályázott, öt szabadstrandjára összesen 450 millió forint támogatást kapott az MTÜ-től, az idei szezonra viszont a Bélatelepi és a Városi strandot is fizetőssé tette az önkormányzat. Pedig tavaly a város fideszes polgármestere Hidvégi József még azt állította, hogy a strandok ingyenesek maradnak:

A szabadstrandjaink szabadstrandok is maradnak! Nem volt a pályázat feltétele, hogy bármelyik strandunk fizetős stranddá váljon. Nyilván van olyan elem, mint például az újabb Wibit élménypark a Bélatelepi strandon, amely szolgáltatásért fizetni kell majd a működtetési költségek megtérülése miatt, de az összes többi fejlesztési elem nem lesz fizetős! Zömmel vizesblokk-felújítások történnek meg a projektben, játszótereket építünk és eszközöket cserélünk majd.

A Városi strandon tavaly a már meglévő 300 négyzetméteres épületet újították fel, ahol baba-mama szobát, gyermekfoglalkoztatót és beltéri játszóházat alakítottak ki, de játszóteret is létrehoztak, valamint felújították a vizesblokkot. A Bélatelepi strandon a vízi kalandpark mellett szintén felújították a vizesblokkot, illetve játszóteret alakítottak ki.

A két strand fizetőssé tételével kapcsolatban kerestük a polgármestert, de Hidvégi József a 24.hu-nak nem indokolta meg a változtatás okait, ahogy arra sem válaszolt, hogy vissza kell-e majd fizetniük az állami támogatást, mivel azt szabadstrand-felújítására vették fel. Ez utóbbi kérdéssel megkerestük a turisztikai ügynökséget is, de válaszukból csupán annyi derült ki, hogy az önkormányzat nekik még nem jelezte, hogy a strandok fizetősek lesznek. Az MTÜ azt írta, hogy

a támogatási intenzitás meghatározása minden esetben az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárási szabályoknak megfelelően történik. Amennyiben a kedvezményezett részéről hivatalos változásbejelentés érkezik be társaságunkhoz, a bejelentés elbírálása során ezen szabályok szerint fogunk eljárni.

Idén nem a nyári szezonban újítják fel a strandokat

Tavaly komoly felháborodást okozott a Balatonnál, hogy nem készültek el a felújításokkal a nyári szezonra, így az is megesett, hogy a markolók mellett strandoltak a nyaralók. Idén várhatóan nem lesz hasonló helyzet, ugyanis jóval hosszabb határidőket szabnak meg a felújítások befejezésére.

Háborús övezetre hasonlítanak a strandok a Balaton déli partján
Bár derékig járunk a nyárban, számos balatoni szabadstrandon áldatlan állapotok fogadják a nyaralni vágyókat. A feszített tempójú felújítások miatt pedig nem biztos, hogy mindig átgondolt döntések születnek.

2020-ban 67 támogatott balatoni strand kapott állami támogatást. Fonyód megint jól pályázott, a Városi strandnak 70 millió forint jutott, míg a Bélatelepi strandnak 37 millió. A város további négy strandja is kapott támogatást, így összesen 167 millió 860 ezer forint megy a fonyódi strandok fejlesztésére.

Kiemelt kép: Fürdőzők a Balatonban a fonyódi szabadstrandon. Fotó: Varga György /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.