Belföld

Négy év fegyházra ítélték a rendőrökre kutyát uszító férfit

Négy év fegyházra ítélte a Kisvárdai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés, valamint becsületsértés miatt azt a férfit, aki kutyát uszított a rendőrökre pár nappal ezelőtt. A háromgyerekes Cs. A.-t emellett négy évre eltiltották a közügyektől is.

A 39 éves férfi rendőri segítséget kért és azt állította, hogy egy szabolcsi község italboltja előtt többen bántalmazták, majd a bejelentést követően elment kutyát sétáltatni, ezért a kiérkező rendőrök nem találták a lakásán.

Később az ittas állapotban lévő bejelentő miután meglátta a két körzeti megbízottat, szidalmazni kezdte őket, majd az addig pórázon lévő németjuhászt elengedte és a rendőrökre uszította. Az eljáró rendőrök iratainak átadására szólították fel a férfit, aki ennek nem tett eleget, és el akarta hagyni a helyszínt, ezért a rendőrök a karjainál megfogva visszatartották. A férfi tovább uszította a kutyáját, és az állat ennek hatására az egyik intézkedő rendőrt a lábán és a karján megharapta, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

A rendőrök a rájuk támadó kutyát lefogták, majd felszólították a férfit, hogy kösse meg az állatot és zárja el, továbbá azt is közölték vele, hogy elő fogják állítani. A férfi a kutyával bement az udvarra, majd azt újra a rendőrökre uszította és a kaput bezárta. A rendőrök a kaput benyomták, de ekkor a kutya ismét rájuk támadt.

A rendőrök végül gázsprayvel ártalmatlanították az állatot, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló trágár kifejezéseket használó elkövetőt pedig megbilincselték és előállították. A férfi először még tagadta a bűnösségét, de bíróságon már változtatott a korábbi vallomásán. Részben beismerte a cselekmény elkövetését, és bocsánatot kért a megsérült rendőrtől is.

A bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a férfi többször volt már büntetve, különös visszaeső, legutóbb felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt ítélte börtönre a Kisvárdai Járásbíróság és jelenleg testi sértés miatt egy másik eljárás is folyik ellen. Enyhítő körülményként értékelték, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, Cs. A. és védője pedig enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

Fotó: Nyíregyházi Törvényszék

Ajánlott videó

Olvasói sztorik