Belföld

Megemlékezést szerveznek a Deák téri gyilkosság helyszínére

Csütörtökön 19 órakor a vérontás helyszínén, a Deák téren emlékeznek meg a péntek hajnalban megkéselt két fiatalról szurkolótársaik, írta Facebook-oldalán a ViolaFidelity újpesti szurkolói csoport.

Gyertyát gyújtunk a 16 éves Martinovics László és a 21 éves Khéli Gergely emlékére. A gyász mellett üzenjük minden becstelen bűnözőnek, hogy nincs helyük többé a városunkban. A megemlékezésre több rivális szurkolótábor és a Carpathian Brigade tagjai is jelezték részvételi szándékukat, őket is várjuk a Deák térre

– áll a bejegyzésben.

Közölték, az Újpest-tábor 17:30-tól gyülekezik Újpest főterén, ide várják László és Gergely barátait, a REAC és a Vízművek szurkolóit is, innen pedig 18 óra után együtt mennek a belvárosba.

Kérnek mindenkit, hogy a megemlékezésre mindenki sálban vagy maszkban érkezzen, valamint vigyen magával mindenki egy szál virágot vagy mécsest is.

Mint arról korábban beszámoltunk, két nagyrészt büntetett előéletű, 16 és 23 év közötti fiúkból álló tízfős társaság csapott össze egymással péntek hajnalban a belvárosban. A velük lévő három lány megpróbálta szétválasztani a verekedőket, de nem jártak sikerrel. A rendőrök pár percen belül a helyszínre értek, de addigra már többen is elfutottak. Egy 16 éves és egy 21 éves fiatal olyan súlyos szúrt sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberöléssel, míg két barátját J. Marcellt és J. Dánielt felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsították meg. Cs. Krisztián először írásban beismerte a bűnösségét a rendőrségen, majd visszavonta a korábbi vallomását a bíróságon. Az ikrek, J. Dániel és J. Marcell ténybeli beismerő vallomást tettek a kihallgatása során. A három fiatal letartóztatásban várja a további büntetőeljárást.

Elmegy az áldozatok temetésére a Deák téri gyilkos anyja
A nő szerint nem ők nevelték gyilkosnak a fiát férjével.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik