Belföld

Beismerte tettét a Deák téri kettős gyilkossággal gyanúsított Cs. Krisztián

Beismerő vallomást tett a 18 éves Cs. Krisztián, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra késelt egy 16 és egy 21 éves fiút péntek hajnalban a Deák téri tömegverekedés során – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a kettős gyilkossággal gyanúsított férfi írásban ismerte be a bűnösségét, míg a két szintén őrizetben lévő társa, J. Dániel és J. Marcell ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Mint arról beszámoltunk, két nagyrészt büntetett előéletű, 16 és 23 év közötti fiúkból álló  tízfős társaság csapott össze egymással péntek hajnalban a belvárosban. A rendőrök pár percen belül a helyszínre értek, ahonnan addigra már több verekedő is elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy már nem lehetett segíteni rajtuk. A két elhunyt fiún kívül más nem sérült meg a tömegverekedés során.

A gyilkosságokkal gyanúsított Cs. Krisztián elfutott a helyszínről, és közben eldobta a kést. A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy kocsi alatt találták meg a gyilkos fegyvert. A kettős emberöléssel gyanúsított férfit a Nyugati pályaudvar közelében fogták el.

A két megölt fiatalon több szúrt sebet is találtak. Kiderült, hogy a 18. születésnapját ünneplő Cs. Krisztián nem egyedül követte el a bűncselekményt. Az egyik földre került fiúba ugyanis többször is belerúgott egy tizenkilenc éves fiatal, miközben egy másik szintén tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen a bűncselekmény során.

A BRFK Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés, míg két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd kezdeményezte a letartóztatásukat.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés, valamint a gyanúsítottak eljárási jelenlétének, és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a három őrizetben lévő férfi letartóztatását. A kényszerintézkedés tárgyában a nyomozási bíró várhatóan vasárnap dönt.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Elfogták a Deák téri kettős gyilkossággal gyanúsított Cs. Krisztiánt – videóval
Két nagyrészt büntetett előéletű fiúkból álló csapat esett egymásnak. A gyilkosságokkal gyanúsított fiú a 18. születésnapját ünnepelte a barátaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik