Belföld

Varga-Damm szerint csak jogszerűtlenül zárhatják ki a Jobbik-frakcióból

Varga-Damm Andrea a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejette, azért szavazta meg a nemzetbiztonsági törvény módosítását, mert azt komoly előrelépésnek tekinti.

A jogszabályok és a gyakorlat szintjén már meg tudunk előzni informatikai behatolásokat, kibertámadásokat és adathalászási kísérleteket. Ám különböző védelmi rendszereket is ki kell alakítani, mivel a hekkerek mindig a hatóságok előtt járnak, ez az egész világon jelen lévő probléma. Az is nehezíti a felderítést, hogy a nyomozó hatóságok nem jutnak tovább bizonyos adatoknál. Már az előző kormányzat belügyi tárcája számára is komoly fejtörést jelentett, hogyan lehetne úgy megadni az adatok hozzáférhetőségét, hogy ne teremtsen lehetőséget a visszaélésre, és ne ütközzön az adatvédelmi törvénybe. A mostani törvényjavaslat előnye, hogy csak az adatforgalom mértékét – nem pedig a tartalmát – teszi hozzáférhetővé a hatóságok számára

– érvelt a kormánylapnak a jobbikos képviselő.

Úgy látja, a törvénymódosítással kapcsolatban „szándékos, politikai megrendelésre történő hisztériakeltés zajlott”. Szerinte egy jól konspirált támadás indult a Jobbik központi oldala és Jakab Péterék ellen is azzal, hogy összejátszottak a kormánnyal. „Sajnos a frakció vezetése úgy gondolta, hogy rajtam verik el a port”, fogalmazott.

Varga-Damm Andrea azzal számol, hogy a jövő héten kizárják őt a Jobbik parlamenti frakciójából, de szerinte ezt csak jogellenesen tudnák megtenni. Ha mégis kizárják, akkor egy bizottsági helyet kell kapnia a házszabály szerint, mondta.

Azt a szóbeli indoklást kaptam, hogy a Jobbiknak nincsen jogásza a törvényalkotási bizottságban, ezért ott nagy szükségük van a jogi tudásomra. Különösnek érzem azonban, hogy pont az én tudásom kellett, ám éppen jogászként lettem bizalomvesztett mindössze 3-4 óra leforgása alatt

– mondta a Magyar Nemzetnek a képviselő.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik